A 4. bennmaradásos hétvégén a szegedi kis „aranyosok” nem mentek nagy hegyekre, nagy vizekre, maradtak Szegeden és a tanév végi hajrára, nagy megmérettetésekre készültek.
A hosszú kitartó tél után, beköszöntött a korai nyár – mintha csak tudta volna a természet, hogy a szegedi kis „aranyosok” a Balatonra mennek a 3. bennmaradásos hétvégéjükön.
A hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, „Bocskai a hajdúk letelepítésének 400-dik évfordulója” alkalmából történelmi vetélkedőt, és homokvárépítő versenyt rendezett az AJKSZP és AJKP Kollégiumok részére. A szegedi kis „aranyosok” is felvették a lapátot és versenybe szálltak a dobogós helyezésekért.
A szegedi kis „aranyosokkal” ellátogattunk a Csongrád Megyei Munkaügyi Központba, ahol meggyőződtünk róla, hogy valamennyien piacképes szakmára jelentkeztek. Mint megtudtuk az elmúlt néhány évben nem változott jelentősen a statisztika, így remélhetjük, hogy 4 év múlva is biztos kenyérkereseti lehetőséggel bíró szakmát tudhatnak magukénak.