A Dunakanyarban járt a végzős csoport
2014. március 17. 19:22
Pénteken a szokásoknak megfelelően, órák után elindultunk úticélunk, Szentendre irányába. Az út nem volt annyira hosszú, de azért végigaludtuk. Budapesttől kezdve szakadt az eső, meg is ijedtünk egy kissé, hiszen sok volt a szabadtéri programunk a hétvégére. 19 órakor már elfoglaltuk a szobákat, majd vacsoráztunk.
Programhétvége Győrben
2014. március 12. 16:13
2014. március 6-9-én az AJKSZP XI. évfolyamosai a 3. programhétvégéjükön vettek részt.
Nem volt könnyű összehozni, szervezni a programot, de aztán mégis összejött ez a négy napos program.
EREDMÉNYEK
2014. február 25. 21:14
2014. február 15-én a II. országos Széchenyi teremlabdarúgó kupa került megrendezésre, melyen a
Széchenyi István Gimnázium és Kollégium szervezésében, az
VI. Homokvárépítő verseny
2014. február 13. 18:36
A hajdúböszörményi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, VI. Országos MAGYARORSZÁG várai történelmi vetélkedőt, és homokvárépítő versenyt rendez az AJKSZP-s kollégiumok részére.
Homokvárépítő verseny
A verseny ideje: 2014. május 17. (szombat)
Helyszín: Hajdúböszörmény, Radnóti u. 3 sz.
Résztvevők: 6 fős csapat+1
Szoba tisztasági verseny a Béke kollégiumban
2014. február 12. 22:49
Örök problémánk a kollégiumban a rend és a tisztaság megtartása. Az idei tanévben ezért egy új dologgal próbálkoztunk. Szoba tisztasági versenyt hirdettünk. Felállítottunk egy 10 szempontsorból álló listát, ami alapján minden reggel értékeltük a szobákat, apartmanokat.
|
Babus kupán a Böszörményiek
2014. március 12. 20:19
Idén ismét meghívást kaptunk a Vásárosnaményban megrendezett Babus kupa elnevezésű terem labdarugó tornára. Örömmel
Csillagtúra
2014. február 26. 18:19
A harmadik programhétvégénk 2014. február 21-23. között kisebb-nagyobb akadályok leküzdésével sikeresen lezajlott. Ezúttal Csillagtúrán vettünk részt. Vagyis bent aludtunk a koliban, s innen mentünk mindenféle programra.
HOMOKVÁR SORSOLÁS
2014. február 19. 17:13
Az idei évben ismét rendhagyóra terveztük a homokvárépítő versenyünket.
Minden csapatnak a SZIGLIGETI várból kell felkészülnie a kiírás szerint.
FARSANG a BÉKE KOLLÉGIUMBAN
2014. február 12. 23:13
Idén először rendeztünk farsangot a Béke Koliban. A régi hagyományt próbáltuk feleleveníteni. Szerettük volna, ha mindenki magára ölt valamilyen jelmezt. Ez sajnos nem sikerült, de azért így is szép számmal vállalkoztak a beöltözésre.
A farsangot egy réges-régi játékkal nyitottuk. A jelmezesek székfoglalóban mérhették össze ügyességüket. Ezt igen meggyőzően a vámpírunk (Mező Aladár) nyerte meg.
Sí tábor a Hargitán
2014. január 27. 15:07
alkalommal kerekedett fel az AJKSZP-s csapatunk, hogy meghódítsa a Hargita csúcsait. A sí táborban 30 gyerek vett részt. Mindegyik évfolyam képviseltette magát.
|
|
|
|