Egy családi vállalkozás nagy beruházása
2010. szeptember 18. 12:55
Sok szó esik évek óta a kis- és közép vállalkozásokról, melyek a gazdaság motorját jelentik hazánkban. A foglalkoztatottak döntő hányada dolgozik kisebb cégeknél, családi vállalkozásokban. Ezért nagyon fontos, hogy versenyképesek legyenek, mert másként az uniós versenyben alul maradnak. Egy ilyen családi vállalkozás ifj. Nagy-Varga Géza jászberényi fuvarozó cége is, ahol ünnepi pillanatokat éltek át a dolgozók, a vendégek csütörtökön délután.
Kérdések-válaszok
2010. június 18. 9:47
A Jászságban is működő távközlési szolgáltató vezetőjével beszélgettünk.
Városkép és válság
2010. május 2. 10:21
Nem lehetünk túl büszkék Jászberény főterére, hiszen sok lepusztult, XIX. századi épület dicstelenkedik ott. Ezek az épületek a város múltját, történetét őrzik azonban, így fáj a szívünk értük, hiszen ha eltűnnek, valami visszavonhatatlanul múlttá lesz.
Elektronikai Klaszter alakult
2010. április 15. 13:06
Az összefogás nem zárja ki az együttműködést. Ezt értették meg azok a kis- és középvállalkozások, melyek Jászberényben megalakították hazánkban az első elektronikai klasztert.
|
Az első jászberényi mézvásár 1898-ban
2010. július 29. 14:57
Jászberény ismertségét nagyban növeli az évenkénti mézvásár és méhészeti találkozó, melyet 1987 óta a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület rendez. Sokáig nem tudtunk arról, hogy mézvásárt már a XIX. század végén is tartottak Jászberényben. A helytörténeti kutatások azonban mindig szolgálnak újdonsággal, ez történt most is.
Üzleti lehetőségeket kínálnak
2010. április 20. 19:50
Jászfényszarun az ipari parkban befejeződött az a beruházás, melynek eredményeként egy 1848 négyzetméteres üzem/raktár csarnok létesült az Észak-alföldi Operatív Program pályázatának támogatásával . A projekt megvalósításának teljes költsége 265 millió 147 ezer forint. Ennek mintegy 50%-a volt a pályázati támogatás.
A jászberényi kórház nem létezhet a város támogatása nélkül
2010. március 12. 18:00
A jászberényi önkormányzat pénzügyi, tulajdonosi bizottsága elnöke Hajnal-Nagy Gábor és Berke István fideszes képviselők tartottak sajtótájékoztatót. Elkészült ugyanis a Szent Erzsébet Kórház gazdálkodásának átvilágításáról az Ilex Kft. jelentése, ezt ismertették a sajtó képviselőivel.
|
|
|
|