Vérző sebesült ellátása, vak célbadobás
2006. november 29. 6:12
Kétszáznegyven 7-8. osztályos diák gyűlt össze az ajkai
Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Szakmunkásképző Egy nap az egészségért
című vetélkedőjén, amelyet november 14-én rendeztek meg.
Biztonságos szerelem
2006. február 6. 8:07
Tizenkét, egyenként háromfős csapat vett részt a 8. osztályosoknak rendezett „Biztonságos szerelem” vetélkedőn. A rendezvényt január 25-én a Kaszinóban a Gyermekek háza szervezte, céljuk, felhívni a figyelmet az egészség megóvására a szexualitás terén.
Győzött Vuk és a Kincskereső Kisködmön
2005. december 12. 12:02
Az utolsó állomásához érkezett a Nagy Könyv program, amikor a Könyvsoroló plakátkészítő verseny eredményhirdetésére került sor november 23-án, az ajkai Bogáncs gyermekkönyvtárban. Olyan plakát készítése volt a feladat, amelyen a gyerekek saját kedvenc olvasmányukat mutatták be.
Átvihető képességek
2005. november 16. 8:24
Mivel számottevő gyakorlattal még nem rendelkezel, fontos átgondolni a szabadidődben, hobbid gyakorlása közben használt képességeket is, amelyek kiválóan hasznosíthatók egy későbbi munkavégzés során. Ezeket átvihető képességeknek neveztük el.
Öt középiskola kínálata a tizenegyedik Sulibörzén
2005. november 10. 17:53
Nyílt kapukkal várták az érdeklődőket a XI. Sulibörzén, amelyet Paulics István, a polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sport irodájának a vezetője nyitott meg október 24-én a Kaszinóban. A rendezvényt, mint mindig, most is a VKSZK Gyermekek Háza szervezte.
|
Projektor is lesz az erdei iskolában
2006. február 6. 9:04
Tavaly decemberben utalta át a Budapest Bank a Hubertus erdei iskolának ítélt 500 000 forintot. Hogyan kerültek kapcsolatba a bankkal, és mire fordítják a kapott összeget? – erről kérdeztük Pintér Esztert, aki az iskolát vezeti.
Konfliktusmegoldó készséggel a drog ellen
2005. december 12. 12:11
Dramaturgiai játék, torna és ételbemutató a Szent-Györgyiben. Iskolánkban egészségügyi és szociális képzés is folyik, ezért fontosnak tartjuk, hogy diákjaink az egészségmegőrzésbe is bekapcsolódjanak - tájékoztatott egészségnapjuk céljáról Rénes Klára, a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatóhelyettese.
Bábozni jó, bábozni érdemes!
2005. november 16. 8:30
A legnagyobb elismerés egy óvodának az, ha egy felnőtt a volt óvodájába viszi el gyermekét - hangzott el Mátrainé Mester Katalinnak, az oktatási, közművelődési és sport iroda helyettes vezetőjének beszédében, az Ajka Városi Óvoda, Vizikék-Zöldikék óvoda fennállásának 30. évfordulóját köszöntő programsorozat megnyitóján.
Képzési formák színes palettája
2005. november 16. 8:12
A nemrég zárult Sulibörzén öt ajkai középiskola mutatta be kínálatát, riportunkban azonban csak háromról tudtunk részletesebben is szólni. Azóta azonban már nyílt napon is bemutatkozott a Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola és a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium.
Vidám egészség
2005. november 2. 12:30
Vigyázz egészségedre és légy vidám! címmel vetélkedőt szervezett a Nagy László VKSZK Gyermekek Háza és az ÁNTSZ az ajkai általános iskolák 2. osztályosai számára.
|
|
|
|