Vízminőségi tavi tábor
2005. augusztus 17. 13:27
Idén is útjára indult a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakmai támogatásával szervezett balatoni vízminőség-védelmi tábor. A fiatal korosztály környezettudatosságának kialakítása és a tó vízminőségének védelme a célja a középiskolások számára megrendezett tábornak.
Honatyák a Balatonnál
2005. június 13. 14:14
A Balaton-felvidéken tartotta kihelyezett ülését az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága. A Thuri Kovács Béla elnök vezette testület elsőként megtekintette a Nitrokémia Rt.-nél folyó kármentesítési munkálatokat. A cég vezérigazgatója, Bakonyi Árpád többek között elmondotta, hogy a balatonfűzfői egykori vegyipari óriás, értékes tevékenysége mellett sajnos hosszú évtizedeken át jelentősen szennyezte a környezetét.
|
Elbukik a hulladékkezelési program?
2005. június 14. 15:25
Az idő múlásával egyre reménytelenebb helyzetbe kerül az Észak-balatoni regionális hulladékkezelő rendszer, amely uniós és kormányzati támogatással, a konzorciumban résztvevő 162 önkormányzat nem jelentéktelen anyagi hozzájárulásával valósulna meg. A tét ? mint arról lapunkban is többször beszámoltunk ? meglehetősen nagy, hiszen az 1998-ban elkezdett tervezés szerint négy és fél, később hat, napjainkra tízmilliárdos beruházásról van szó. A konzorcium eddig legalább 150 millió forintot fordított az előkészületekre.
Regio Pelso - a környezetünkért
2005. június 1. 14:20
Nyolc Balaton-felvidéki település önkormányzatának részvételével megalakult a Regio Pelso közalapítvány, amely célul tűzte ki a Kelet-balatoni térség környezetvédelmi rehabilitációjának elősegítését, az ittélő lakosság, mindenekelőtt a gyermekek életminőségének javítását.
|
|
|
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|