Kirándulás a Farkas-szigetbe
2015. november 25. 16:06
Kerékpárral indult el a csapat a Farkas-sziget felé. Egymást megelőzve, versenyezve érkeztünk meg a kapuhoz.
Elsősavató a Karacsban
2015. október 12. 19:48
Eljött a várva-várt nap, amit már a beköltözés óta vártunk, a „Gólyaavató” napja. Október elsején az egész kollégium megmozdult, szilencium után a felsősök kisminkelték az előkészítősöket, ami olyan jól sikerült, hogy alig lehetett ránk ismerni.
Gyermeknap a Karacsban
2015. május 28. 20:25
2015. május 22-én, pénteken tanítás után a Gyermeknap alkalmából érdekes foglalkozásokon vehettünk részt.
Húsvéti készülődés a Karacsban
2015. április 16. 21:32
Március 31-én délután a közelgő Húsvétra való készülődés jegyében kézműves foglalkozáson vettünk részt. Az ebédlőben gyülekeztünk, ahol a dekorációs szakkör ügyes kezű tagjainak köszönhetően tavaszváró húsvéti hangulat fogadott bennünket.
|
Karácsony a püspökladányi kollégiumban
2016. január 4. 18:26
A Karacs Ferenc Kollégiumban nagyon mozgalmas volt az advent időszaka. A november 29-i első gyertyagyújtás után a Mikulás eljövetére készültünk.
Tengerparti nyaralás Bulgáriában
2015. szeptember 10. 18:34
A történet tavasszal kezdődött azzal, hogy a végzősök megtudták, az érettségi vizsga után a búcsúajándékuk egy tengerparti nyaralás lesz. Május végén engem és még két diáktársamat az a kellemes meglepetés ért, hogy felszabadult néhány hely és elmehetünk mi is a bulgáriai nyaralásra.
Szavalóverseny Püspökladányban
2015. április 16. 21:41
Április 9-én szavalóversenyt rendeztünk a kollégiumban a Költészet napja alkalmából. Igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, és egy általa előadott verssel megnyitotta a rendezvényt.
Sítábor Szlovákiában
2015. március 17. 20:41
Az Arany János Program keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy pár napra elutazhassunk Szlovákiába sítúrára. 2015.
|
|
|
|