2010. július 26.-án a Hajdúszoboszlói Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodája adott helyet a Hajdú-Bihar megyei cigány önkormányzatok szakmai konzultációjanak
2009.03.28.-án ünnepélyes keretek között megtartott eseményen Galyas István az Országos Cigány Önkormányzat Hajdú-Bihar megyei kapcsolattartója és Dr. Fekete Csaba r. ezredes főkapitány írta alá azt a dokumentumot, mely a megújított együttműködésről szól
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) meghirdette a "Roma szolgáltató (munkaerő-piaci és közösségi) hálózat elnevezésű kísérleti program megvalósítására" című pályázatot.
Téli/tavaszi közmunkaprogramról tartott tájékoztató előadást Csiszár Béla, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdúszoboszlói Kirendeltségének vezetője a Hajdúszoboszlói Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájában.
A cigány gyerekek óvodáztatási helyzetéről tartottak szakmai tanácskozást 2007. október 27-én Földesen az Oktatási Partnerségért Roma Egyesület és az Országos Cigány Önkormányzat Hajdú-Bihar megyei irodájának (HA-BIszti) szervezésében.
A Civil Ernyő a kormány kérésére a civil dominanciát helyezte előtérbe. A tagság Ruva Pál a Civil Ernyő kinevezett koordinátor javaslatát fogadta el 2008. május 9-én, ami annyit tesz, hogy az aktuális jelenléti ív szerint szereplő ?tagok" automatikusan a RIMB tagjai is lesznek.