|
(Egy régebbi cikkem, de az évszaktól függetlenül helytálló...)
Ismét beköszöntött a december, és talán a hideg miatt még inkább vágyunk a melegségre. És itt most nem csak Celsius fokokra gondolok, hanem a lelki melegségre, a szeretetre is. Télen mindenki magányosabb, és mindenkinek jobban esne egy meleg ölelés… És még ez a karácsony is… Amikor az ember arcába dörgölik, hogy akiket szeret, talán messzebb vannak, mintsem elérhetnénk őket… Hát igen…
Mit jelent szeretni valakit? „Jó vagy azokhoz, akiket szeretsz. Jó akarsz lenni azokhoz, akiket szeretsz, mert tudod, hogy akármilyen sok időt töltesz is valakivel, a végén úgy érzed majd, hogy nem voltál eleget vele.” (by Stephen King)
A természettel átélt egység élményére nincs szavunk. Benne vannak valamiben, ami bennük is van. Bennük van a Hold, a Nap, a csillagok és az ember számára érzékelhetetlen, titkos áramlatok. Ez a szeretet. De ha nincs szavunk, hogyan fogalmazzuk meg? Honnan tudjuk, hogy tényleg szeretünk, hogy tényleg szeretnek? Miért sűrítjük mégis egyetlen egy semmitmondó szóba?
„Szeretlek!” – hallani akarjuk, mert ez az egy szó, mint talizmán… óv minket… legalábbis úgy érezzük. Mert az ember nem lehet meg emberi kapcsolatok nélkül.
A szerelmesek, akik megfogadják, hogy őszintén bevallják egymásnak a szerelem elmúlását, nem azt akarják tudni, hogy már nem szeretik őket, hanem biztosak akarnak lenni abban, hogy valóban szeretik őket. S míg az őszinte vallomás meg nem érkezik a szerelem elmúlásáról, addig a szeretet létezik.
Nem lehet valakit jobban, vagy kevésbé szeretni, mert a szeretet nem mennyiségi dolog, hanem minőségi, és ennél fogva mérhetetlen. Tehát csak szeretet van. Mindegy, hogy mi módon, szerelemmel, barátsággal, testvérileg.
Ha valaki méltónak mutatkozik rá, szeressük, amennyire csak megérdemli, s aki nem méltó? Talán még inkább, mint az arra méltóakat. Miért? Mert a tiszta, és igaz szeretet minden gátat áthidal. Szeresd az ellenséged, és egy nap úgy ébredsz a gondban, hogy ő lesz az első, aki segítségedre siet. Miért? Mert tudni akarja, hogy mi volt az, amit te megszerettél benne, s valamiképp viszonozni akarja. Mert az érdek nélküli szeretet minden esetben viszonzásra lel. Az ellenséged úgy érzi majd, hogy ha képes vagy gyűlölete ellenére is szeretni őt, talán ő rontott el valamit, talán ő tévedett…
„Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bűnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre…”
Ezért nem értem, hogy miért kell magányosnak lennünk. Miért állunk meg a kirakatok előtt, és miért lábad könnybe a szemünk, ha arra gondolunk, hogy alig néhány ember van, akit meg tudunk ajándékozni…
Alig néhány ember van, akinek kimondhatjuk a bűvös szót, akik a fülünkbe súghatják, vagy átkiabálhatják az utcán, vagy felírhatják egy cetlire, amit a füzetünkbe rejthetnének, hogy: „Szeretlek!” netán „Mindennél jobban szeretlek!”
Mégis egyedül vagyunk… Ha nem is mindenki, de rengetegen. A Föld lakosságának hatmilliárd embere közül néha csak egyetlenegyre lenne szükségünk, de gyakran nem találjuk…
Feldmár András szerint: "A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, ahogyan én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vársz, hogy meghaljak."
Emberek! Ébresztő! Mindenki ugyanarra vágyik, ha nem is ugyanúgy, de először nekünk kell szeretnünk, hogy szerethessenek minket…
|
