Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Belföld

Ifjúsági szállás

Intézmény

Iskola

Kollégium

Tanulásmódszertan


Egy kis spanyol tanfolyam-nem csak kezdőknek…

A tavaszi szünet utáni első estét színházban töltötték kollégistáink. A vásárosnaményi művelődési házban vendégszerepelt a budapesti Körúti Színház társulata. Az előadás ezúttal is egy vígjáték volt, Tabi László: Spanyolul tudni kell című darabját láthattuk, mely a színészektől már megszokott módon ezúttal is bővelkedett vidám jelenetekben, ismerős dallamokban és humoros karakterekben.

A történet egy kis dunántúli faluban játszódik, ahol Viola, a középkorú, de még vonzó, életvidám asszony falusi túrizmusból próbál megélni - nem túl sikeresen. Egyetlen segítője van, Marcsa, a mindenes, aki takarít, főz, emellett mindenhez van egy-két megjegyzése. A vendégházban tartózkodik még egy margó nevű ifjú hölgy, aki mindeddig sikertelenül próbálkozott külföldi férjet keresni.

A helyzet egy csapásra akkor változik meg, amikor betoppan három, spanyolul beszélő úriember, inkognitóban. Ők valójában egy ki közép-amerikai állam vezetői, akik száműzetésbe kényszerültek egy államcsíny után. Ezt a csöndes kis helyet szemelték ki arra, hogy megszervezzék visszatérésüket hazájukba, megdöntve a katonai diktatúrát. Nem is sejtik, hogy házigazdájuk, Viola egy közismert honfitársuk özvegye, aki épp ezért kiválóan beszél spanyolul, ami természetesen tovább fokozza a bonyodalmakat. A politikai ambíciók helyett a szerelmi szálak szövögetése bonyolódik, míg minden meg nem oldódik. Mindenki rátalál a maga párjára, a boldogságára, a sors pedig úgy rendelkezik, hogy az urak eredeti terveiket feladva új hazát válasszanak maguknak…

A tehetséges fiatal színészek mellett a darabban a kiváló Tahi-Tóth László bravúros alakítását is láthattuk. 
Publikálta
Babus Jolán, Középiskolai Kollégium