Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Belföld

Ifjúsági szállás

Intézmény

Iskola

Kollégium

Tanulásmódszertan


A farsangon is sportosan!

Február utolsó hetében, rendhagyó módon - a „torkos csütörtök” helyett „sportos csütörtökkel” tartottuk meg Farsang ünnepét. A maskarások helyett sportöltözetben és tornacipőben vonultak fel a versenyző csapatok a városi sportcsarnok pályájára. A négy csapatban összesen harminckét diák legjobb tudását latba vetve akarta megoldani az erőt, ügyességet, gyorsaságot kívánó feladatokat.

 Már az első versenyszám is próbára tette a diákokat, hiszen a bukfenctől a szekrényugrásig, a tornapad alatt átbújásig minden szerepelt benne. A többi feladatban is sokféleképpen kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Volt labdagurítás, de nem ám egyszerű módon, hanem bevásárló kocsiból kihajolva, amivel a másik csapattag futva szlalomozott a pályán. Volt pingponglabda egyensúlyozás, léggömbgörgetés, zsákban futás, fitneszlabdán ugrálás, kézilabda egyensúlyozás, két játékos arca között, kislabda gyűjtés és még számtalan ötletesnél ötletesebb feladat. Természetesen a „nagy erőpróba”, a kötélhúzás sem hiányozhatott. A csarnok mindvégig a csapataikat buzdító szurkolóktól volt hangos, akik lelkesen biztatták kedvenceiket. Jó hangulatban, vidámságban telt az este, a legjobb talán az volt, hogy a versenyzők kivétel nélkül komolyan vették a játékot és minden erejüket megmozgatva küzdöttek a győzelemért. A verseny végén a szervezők ajándékcsomaggal kedveskedtek a csapatoknak, az „elvesztegetett” kalóriák minden bizonnyal vissza is tértek, hiszen a csomagokban a gyümölcslevek mellett finom csokoládét és egyéb édességeket kaptak a résztvevők.

 
Publikálta
Babus Jolán, Középiskolai Kollégium