Beköltözés a kollégiumba
Augusztus utolsó napján
kollégistáink búcsút mondtak a nyári szünetnek, és megérkeztek a kollégiumba. A
felsősök közül többen már egyedül költöztek be a jól ismert falak közé, a
kilencedikes új diákokat azonban szüleik is elkísérték. A színes kavalkádban a
régi szobatársak, barátok örömmel üdvözölték egymást, mindenki kíváncsian
várta, kikkel kerül egy szobába az új tanévben.
A hivatalos ügyintézés után
szülői értekezletre került sor, melyen Albirt
Andrea igazgatóhelyettes tartott tájékoztatást az AJKSZP nyújtotta
lehetőségekről, valamint prezentációjában bemutatta az elmúlt tanév eseményeit
és eredményeit. A rendezvényeken, versenyeken sok-sok diákunk szerepelt
eredményesen, remélhetőleg ebben a tanévben sem lesz ez másként. A szülőket megvendégeltük,
sőt a kilencedikes diákok szülei meglepetés ajándékot is kaptak. Ezután a
beszélgetés, tájékoztatás a csoportokban folytatódott tovább, illetve a
csoportvezetők segítségével minden diák elfoglalta helyét. Az esti órákban
folytatódott az ismerkedés, beszélgetés, a csoportvezetők rövid eszmecserére is
összehívták a diákokat.
|
|
|
|