Hajdúböszörmény 2014.
április 04-06.
Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg Kulturális
Fesztiválját az Arany János Kollégiumi Program. Ezúttal Hajdúböszörmény adott
otthont ennek az évről- évre magasabb nívójú művészeti találkozónak. Ebben az
évben először, valamilyen formában minden AJKP-s kollégium képviseltette magát.
A böszörményiek kitettek magukért, hiszen igen nívós, szakmai zsűri bíráskodott
ezen a versenyen. A vers, próza, jelenet kategóriát neves színész, a táncokat
táncoktató, az énekes, hangszeres kategóriát operaénekesnő, míg a képzőművészeti
beadványokat rajz művész-tanár minősítette.
Április 04-én délután indult útnak kis csapatunk (13
fő) a fesztivál színhelyére, hogy ezúttal néptánc illetve szólóének
kategóriában mutassuk meg magunkat. Mintegy egy órai buszozás után érkeztünk
meg Hajdúböszörménybe, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Regisztráltunk,
(a regisztrációhoz fesztivál-póló, valamint nemezből készült ajándék járt),
majd elfoglaltuk szállásainkat. A jó ízű vacsora után játékos- műveltségi
vetélkedővel indult a program, amiben helyt kapott a történelem, de a mókás,
vicces feladat is. Erre előre is készülni kellett, dalt kellett írni 10
megadott szóval, illetve fel kellett készülni az áprilisi törvényekből is. A
verseny után karaoke-bulival zárult a péntek.
A szombati nap, a megszokott módon a fellépések
ideje. Gyors reggeli után minden csapat átvonult a Fő téren lévő Művelődési
Házba, ahol a fellépésekre került sor. Reggel 9-től délután 5-ig folytak a
fellépések, amit csak az ebédszünet szakított meg. Néptánc oktatóink is
megérkeztek, hogy a helyszínen segíthessenek a csapatnak. Délelőtt Takács Diána
fellépése volt napirenden, ami remekül sikerült, hatalmas tapsot kapott. Ebéd
után rohanós átöltözés és sor került a néptáncosok fellépésére, ami két
fellépést tett ki, hiszen először Szatmári táncokkal, majd később Moldvai
táncokkal kápráztatták el a nagyérdeműt. Elmondhatom, hogy minden induló
művészpalánta nívós produkcióval rukkolt elő. Ez általános gyakorlat, mert a
kollégiumok szabadidős munkájukat ilyenkor mutatják meg a többieknek. Már
szinte minden fellépő, a tavalyi zsűri szavaival élve, „megélhetési szinten
csinálhatná” a produkcióját.
A zsűri összeült tanácskozni, ami kb. két óra
hosszan tartott, addig a tanulók rögtönzött műsorszámokkal szórakoztatták
egymást.
Végre megjelent a zsűri és izgatottan vártuk a
fejleményeket!
A tánc kategóriában I. helyezett Vay Ádám
Baktalórántháza! Szólóénekben I. helyezett Takács Diána Baktalórántháza!!!
Mindenki felugrált és hatalmas taps köszöntötte
iskolánkat! Ilyen még nem volt, kettőből két első helyezés! Igazi 100%-os
teljesítmény! Megérte a sok próba, izzadság, veszekedés!
A vacsoránál, mint sztárok jelentek meg a győztesek,
majd diszkó zárta a szombati napot.
A választások miatt vasárnap már nem volt program,
csak a hazautazás. Kellemes emlékekkel tértünk haza a fesztiválról.
Baktalórántháza, 2014. április 8.
Dihen Miklós kísérő, AJKP-
csoportvezető
|