2014.03.07-09. Kollégiumi közösségünk ebben az évben is
megrendezte szokásaihoz hűen a tervezett farsangi bennmaradásos hétvégi
programját.
A pénteki
napon a kora délutáni órákban került sor ünnepélyes keretek közt a programmegnyitóra,
ahol tájékoztatást kaptak a gyerekek a programok tervezett időbeosztásáról. A
késő délutáni órákban a vacsora után lehetőséget kaptak a diákjaink, hogy
megmutassák hogyan képesek térkép alapján tájékozódni sötétben és világosban
egyaránt, tájékozódási futás keretében a tornacsarnokban. A sporteseményt nagy
örömmel fogadták tanulóink, mindannyian részt vettek és lelkesen végezték a
kijelölt feladatokat, így a pénteki program negyed tizenkettőig tartott, majd
álomra hajtották fejüket gyerekeink.
A következő nap reggeli után három helyszínen
három különböző feladat várta a nebulókat, lovaglási és lóápolási ismereteket
sajátítottak el, farsangi plakátkészítésen vettek részt, és kerékpár ügyességi
versenyen mutatták meg rátermettségüket, kreativitásukat, és ügyességüket.
Délben megebédeltek, és elindultak a nyíregyházi állatparkba csapatépítő
tanulmányi kirándulás keretében, a látottakat a következő napi
jelmezkészítésnél tudták hasznosítani. Az állatkertből visszaérkezve egy kis
pihenő keretében megbeszélték a látottakat, élménybeszámolót tartottak, majd
ezt követően megvacsoráztak és indultak a vásárosnaményi Szilva fürdőbe, ahol
este negyed tizenegyig szórakoztak a már előző feladatoktól megfáradt AJKP- s
diákjaink.
A vasárnap
reggeli ébresztőt követően kooperatív foglalkozás keretében ismerkedtek meg a
tanulók a külföldi farsangi rendezvényekkel, melyet időnként memóriajátékokkal
színesítettek.
A jó ízű
ebéd után a vadasparkban rögzített információk alapján, a kiválasztott
állatfajta jelmezét készítették el tanulóink, melyből jelmezversenyt is
rendeztek. A hétvége farsangi totóval zárult, miután az arra érdemesek
átvehették a különböző versenyek díjait. Tóth Szabolcs
AJKP csoportvezető
|