A folyó jobb partjára is eljutottunk. Megtekinthettük Théba legnagyobb síremlékét, az időszámításunk előtt 1402-1364-ig uralkodott III. Amenhotep fáraó máig megőrzött síremlékét és a Memnon kolosszusokat. De még ennél is különösebb élményt nyújtott egy ősi életmódját őrző núbiai falu felkeresése. A poros utakon (nem utcák!) tevék, rajtuk, mellettük emberek. Rengeteg bazár (vevő sehol), a kínálat ugyanaz, mint másutt: fűszer, vízipipa, kendők minden színben stb.


















És egy nagycsalád, amely beengedi (nem ingyen!) a turistákat mindig nyitott házába.  A hálószobába csak benézni szabad, a földön szőnyegek, párnák, más semmi. A nem kifejezetten steril konyhában tea fő, amellyel megkínálnak, a kopott hűtőszekrényből üdítőt vesznek elő. Egy fejkendős fiatalasszonynál hennafestést   lehet rendelni, mellette gyönyörű kisfia egy darabig tűri a simogatást, ölbe vevést, de a cukrok elfogytán sírni kezd. Nem számít, mert a felnőttek csak a vendégekkel (velünk) törődnek, dob szól, ének hangzik, a jelenlévők egymásba fogódzkodva ritmikus táncra perdülnek. Este még egyszer találkozunk alkalmi vendéglátóinkkal a hajó bárjában, ahol hagyományos ruhájukban, újabb táncokkal, játékokkal, dob- és sípszóval szórakoztatják a nagyérdeműt.