Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
AJTP

Érdekességek

Események

Iskola

Középiskola

Tájékoztató

Tehetséggondozás

Turizmus


Aranytoll Helyesírási Verseny, Győr

     Hetedik alkalommal rendeztük meg Győrött, a Révai Miklós Gimnáziumban hagyományos helyesírási versenyünket. A mostanra már sokak által megkedvelt versengés 2001-ben az „Aranytoll” nevet kapta. Az itt elért helyezések értékét a velük járó komoly díjak is emelik, növelik. A versenyzők egyre felkészültebben érkeznek, a feladatok pedig évről évre nagyobb kihívást jelentenek.
    Az idei döntő az eddigi legszorosabb versengést hozta. A harmadik, a negyedik és a nyolcadik helyen is holtverseny alakult ki a pontszámok első összesítése után. Így aztán újra és újra át kellett vizsgálni a dolgozatokat, hogy megtaláljuk a különbségeket, s ezáltal az igazi győzteseket. Ezzel azonban a versenyzők türelmét is alaposan próbára tettük, ezért e helyen is elnézésüket kérjük, illetve köszönetünket fejezzük ki irántuk. Következzen a helyesírási verseny helyezettjeinek névsora:

1. Almási Adrienn               (Árpád vezér Gimnázium)
2. Kiss Gabriella                 (Katona József Gimnázium)
3. Mihucza Kitti                 (Bessenyei György Gimnázium)
4. Major Éva                      (Révai Miklós Gimnázium)
5. Almási Kitti                    (Radnóti Miklós Gimnázium)
6. Tóth Dániel                    (Varga Katalin Gimnázium)
7. Bugyi Anna                     (Balassi Bálint Gimnázium)
8. Bódi Krisztina                  (Varga Katalin Gimnázium)
Mészáros Gábor                  (Bessenyei György Gimnázium)
9. Dobos Mónika                  (Lovassy László Gimnázium)
10. Zámbó Csilla Noémi         (Katona József Gimnázium)

   Minden versenyzőnek gratulálunk a döntőbe jutáshoz. Reméljük, hogy szívesen térnek vissza hozzánk jövőre is, bízunk abban, hogy egy embert próbáló, de kellemes hétvége emlékével gazdagabban tértek haza.

                                                                                 Ladich Artúr

Publikálta
Erdős, László