LEVEGŐ ÉVE 2013
Az Európai Unió a levegő évének nyilvánította 2013-at, így Magyarországon is fokozott figyelem irányul a levegő
minőségének megóvására. A levegő tisztaságának fontosságát mutatja, hogy Magyarországon
évente mintegy 16 ezer halálesetért felelős annak minősége.A légszennyezés átlagosan mintegy 10 évvel rövidíti meg a
magyar emberek életét.
Vidékfejlesztési Minisztérium szeptemberig felülvizsgálja
azokat a jogszabályokat, amelyek a levegő tisztaságát befolyásolják. 2014 és
2020 között a jelenlegi 11 helyett 30-40, a levegő minőségét mérőállomást állítanak
fel Budapesten a pontosabb adatok érdekében. 2014-től, az új uniós költségvetési
ciklus kezdetétől több forrás áll majd rendelkezésre. Kilenc uniós civil környezetvédő szervezet már
tavaly összefogott a levegő tisztaságának érdekében. Ebben a projektben részt
vesz a Levegő Munkacsoport is. Az elektronikus útdíj bevezetése jelentősen
segítheti a magyarországi levegő minőségének javítását. Emellett a
személygépkocsik adóztatásánál is előnyben kellene részesíteni a
környezetkímélőbb járműveket. Az Európai Unió a nagy ázsiai levegőszennyező
országokat - például Kínát - a légszennyezés csökkentésére ösztönzi. A Levegő
Munkacsoport levélben fogalmazta meg, hogy a civil szervezet szerint mit
kellene tenni a levegőtisztaságért. Példaként mondta, hogy a tehergépkocsik
távolságarányos díjfizetését az ország minden útjára ki kellene terjeszteni. Forrás:
MTI
|
|
|
|