Kollégiumi karácsonyi ünnepségek
Kollégiumi karácsonyi
ünnepségek
December végén három karácsonyi
ünnepség követte egymást a nagykanizsai kollégiumban. Előbb a legidősebb AJKP-s
tanulók sütöttek-főztek tanáraiknak, nevelőiknek, igazgatóiknak. Ezzel
köszönték meg a diákok az ő eddigi támogatásukat, a sok-sok segítséget,
figyelmet, amit kaptak, kapnak folyamatosan.
Másnap a hagyományos kollégiumi
karácsonyi ünnepségre került sok az étkezőben az intézmény minden tanulója
számára. Az énekkar által előadott dalok és a versek, novellák valóban
emelkedett hangulatot keltettek mindenki szívében. Az igazgatói beszédeket
finom vacsora és a szépen terített asztalok melletti baráti beszélgetések
követték.
Végül a téli szünidő előtti
utolsó napon az AJKP-s csoportok tagjai várták szüleiket, nevelőiket ünnepi
műsorral. Ezt követően karácsonyi ajándékot vehettek át a diákok és ízletes
uzsonnát fogyaszthattak el közösen.
|
|
|
|