Advent Budapesten
A vonatút gyorsan eltelt, majd
elfoglaltuk szállásunkat abban a kollégiumban, ahol a múlt hónapban is
megszálltunk. Már ismerősként kedves fogadtatásban részesültünk. A szomszédos
épületben lévő étteremben fogyasztottuk el az ebédünket. Majd a Hadtörténeti
Múzeumba indultunk. Sok érdekes dolgot láthattunk a különböző korszakok hadi
technikájáról. A Várból láthattuk a kivilágított pesti oldalt, nagyon szép és
hangulatos volt. Ugyan korán sötétedik ilyenkor már, de még nem volt annyira
késői az időpont, ezért ellátogattunk a Sziklakórházba is. A II. világháborúban és az ’56-os forradalom
idején ebbe a rejtett szükségkórházba menekítették a sebesülteket. Idegenvezető
segítségével megnézhettünk minden helyiséget, pl. a régi műtőt, betegszobákat.
Vacsora után elutaztunk a karácsonyi vásárba a Vörösmarty térre. Nagyon
mozgalmas és hangulatos volt. Másnap nem kellett korán kelni. Reggeli után a
Pesti Színházba indultunk, ahol a Dzsungel könyve című musicalt tekintettük
meg. Nagyon remek előadás volt, sokat nevettünk, jól szórakoztunk. A legnagyobb
plázába metróztunk, ahol megebédeltünk, majd szabadidőnkben bebarangolhattuk az
áruházat. A csomagjainkat, és vacsoránkat magunkhoz véve indultunk a
pályaudvarra, ahonnan egy fáradt, de élményekkel feltöltődött csapat utazott
vissza Nagykanizsára.
Horváth Zsófia
|
|
|
|