Budapesti kirándulás
A novemberi
kirándulásunkon Budapestre látogattunk el. A 7 órakor induló vonat vitt
bennünket a fővárosba, ahol elfoglaltuk szállásunkat egy leánykollégiumban.
Ebéd után a Mátyás templomot néztük meg, melyet várnegyedi séta előzött meg. A
Halászbástyát is megtekintettük, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk. A vacsorát
követően a Fővárosi Nagycirkuszba látogattunk el. Az előadás nagyon humoros,
izgalmas és szórakoztató volt.
Másnap a Nemzeti
Táncszínházban megtekintettük az Ezeregyéjszaka legszebb meséi című
színdarabot. A Westendben ebédeltünk, kicsit körülnéztünk a plázában, majd
kiutaztunk a karácsonyi vásárra, a Vörösmarty térre, amely mindenkinek nagyon
tetszett. Látványos és az ünnepre hangoló volt. Hazaúton már mindenki nagyon
fáradt volt, de úgy gondoljuk, hogy megérte a kirándulás, hiszen felejthetetlen
élményekkel gazdagodtunk általa.
Bekk
Lilla és Bogdán Violetta
|
|
|
|