Kirándulás Veszprém megyében
Őszi kirándulás
Veszprém megyében
Október 19. és 21. között került
sor a havi programhétvégénkre. Pénteken délután elsősegély tanfolyamon vettünk
részt, amely sokaknak bevezető foglalkozássorozatot nyitott a jogosítványuk
majdani megszerzéséhez. A vacsora után koncertre mentünk a városi plázába.
Szombaton kirándulni indultunk Veszprém megyébe. Először Szigligeten állt meg a
buszunk. Felgyalogoltunk a várba, ahonnan csodás panorámában gyönyörködhettünk.
Láthattuk a várhegyet övező tanúhegyeket és a Balatont is. A fennmaradt
kiállítási tárgyak és a muzeológiai feliratok segítségével feleleveníthettük a
korszakra vonatkozó történelmi ismereteinket. Ezt követően a tihanyi apátságot
és altemplomát tekintettük meg. Itt felidéztük I. András sírja és a magyar
nyelvemléket tartalmazó alapító oklevél másolata kapcsán az Árpád-házi királyok
korát. Az ebédet követően ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk a veszprémi
állatkertig. Itt bő két órát eltöltöttünk a kellemes őszi napsütésben a
különleges állatok tanulmányozásával. A várba sétáltunk, ahol megcsodáltuk a
műemlék épületeket, templomokat. A napot vacsorával és sütizéssel zártuk. A
hazafelé vezető úton megállapítottuk, ez volt a legjobb kirándulása
csoportunknak.
|
|
|
|