Nagykanizsa város napján
Májusi
programhétvégénk: Város Napja Nagykanizsán
Május 11-12-én zajlott Nagykanizsán a Város Napja
rendezvénysorozat. Az előkészítő AJKP csoport számára ez volt az első ilyen
jellegű program, ezért már nagyon vártuk. A műsor megismerése után eldöntöttük,
hogy mely programokon szeretnénk mindenképpen részt venni. Ennek megfelelően
pénteken suli után megtekintettük cigánytáncot előadó csoporttársaink műsorát,
majd az ebédet követően pedagógusainkkal mindannyian besétáltunk a belvárosba.
A színes forgatag minden korosztálynak kellemes kikapcsolódást ígért. Az ízek
és a mesterségek utcája ínycsiklandozó felfedezésre, illetve nézelődésre
csábított. Az esti Hooligans koncertet vártuk leginkább. Előtte azonban az
időjárás előrejelzés miatt előrehozott tűzijátékban gyönyörködhettünk.
Másnap reggeli után nyomban elindultunk a belvárosba, hiszen
10 órakor kezdődött az ünnepi felvonulás. A lovas huszárok nyitotta sor a
testvérvárosok külföldi delegációival, mazsorett csoportokkal és
fúvószenekarokkal, valamint táncos- és hagyományőrző egyesületek képviselőivel
folytatódott. Az ünnepélyes zászlófelvonás után estig tartó programdömpingen
válogathattunk a színvonalas és látványos produkciók, kézműves játszóházak,
kirakodóvásári sorok között. A többségnek a show-tánccsoportok és a néptáncosok
bemutatkozó műsorai tetszettek leginkább. Estére aztán a jósolt vihar is
megérkezett, így vacsoraidőre hazaérkeztünk a kollégiumba. Maradt idő a
pihenésre és az élmények családtagokkal való megosztására is.
A „bentmaradós hétvége” utolsó napját a jövő héten
Szekszárdon sorra kerülő AJKP Művészeti Fesztiválra való felkészülésnek
szenteltük, hiszen a csoport több műsorszámmal is készül különböző művészeti
ágakban.
|
|
|
|