A
2009-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződés vezette be az európai polgári
kezdeményezést (epk), amellyel az EU-tagállamaiban 1 millió aláírás
összegyűjtésével európai szintű jogszabályokat lehet kezdeményezni. Két éves
előkészítés után kidolgozták az epk eljárásrendjét, így az aláírásgyűjtés 2012.
április 1-től indulhat. A kérdésről az Európai Bizottság szervezett nemzetközi
konferenciát 2012. január 26-án Brüsszelben.
Alaposan
megmozgatta az európai polgári kezdeményezés adta új lehetőség az európai
szinten működő civil szervezetek fantáziáját. Erre utal, hogy képviselőik nagy
számban, több mint négyszázan töltötték meg az Európai Bizottság Nagy Károly
frank királyról elnevezett épületének második emeleti konferenciatermét.
Maros
Sefkovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért és igazgatásért
felelős biztosa beszédében azt hangsúlyozta, hogy az epk az EU-állampolgárok
politikai ügyekhez való hozzáférésének és befolyásolásának fontos tényezőjévé
válhat főleg úgy, hogy az elmúlt évtizedben az internetes közösségek és civil
mozgalmak erősödése volt tapasztalható. Nem véletlen az internetre való
hivatkozás, ugyanis az Európai Bizottság illetékesei szemmel láthatóan az
elektronikus úton, interneten keresztül gyűjtött aláírásokkal számolnak nagyobb
számban, bár papír alapon ugyanúgy lehet majd aláírást gyűjteni, mint
interneten.
Ennek
megfelelően a legtöbb fejlesztést is az elektronikusan gyűjtött aláírások
megfelelő technikai hátterének biztosításával és a polgári kezdeményezés
központ honlapjának
(http://ec.europa.eu/citizens-initiative/public/welcome?lg=hu)
kialakításával
töltötték. Ez utóbbin lehet majd a kezdeményezéseket regisztrálni és nyomon
követni, illetve itt lesz megtalálható többek között egy összesítés a futó
kezdeményezésekről.
Mint
minden új rendszer beindításánál, itt is gyaníthatók kezdeti problémák. A
leggyengébb láncszemnek a tagállami kijelölt hatóságok tűnnek, akiknek két főbb
szerep jut: az aláírásgyűjtő-ívek hitelesítése és az aláírók ellenőrzése. A
konferencián felszólaló osztrák belügyi képviselő elmondta, hogy Ausztriában
még nincs kész jogszabály az európai polgári kezdeményezésről, annak tervezetét
az osztrák parlament most tárgyalja és a tervek szerint február 29-én fogadja
el.
Az
állampolgárok szempontjából a legnehezebb feladatot minden bizonnyal a
nemzetközi együttműködés megszervezése jelenti. Viszonylag könnyen
elképzelhető, hogy valakinek van 6 olyan ismerőse, akik különböző
(EU-tag)
országokban laknak és hajlandók nevüket adni egy ügy érdekében és a
kezdeményezés beindításához szükséges bizottság munkájában részt venni. Azonban
bármilyen kevésnek tűnik is az országonként meghatározott minimálisan
összegyűjtendő aláírások száma (Magyarországon 16.500), sikeres kampányt szinte
lehetetlen elképzelni valamilyen háttér/hálózat nélkül. A helyzetet nehezíti,
hogy az Európai Unió semmilyen anyagi formában nem támogatja a
kezdeményezéseket.
Erre
a következtetésre jutott például az euractiv.eu új programja, ami egy online
felületen (http://www.initiative.eu)
gyűjti az európai polgári kezdeményezésre szánt különböző ötleteket annak
érdekében, hogy a hálózattal nem rendelkező állampolgárok jó ötletei
támogatókra leljenek. Ugyanezért volt hangsúlyos a jelenléte a konferencia
második részében felszólaló közösségi internetszolgáltatóknak is, mint a
Google, a Facebook vagy a Twitter. Ők ugyan kimondottan nem kívánnak részt
venni a személyes adatok kezelésével együtt járó aláírásgyűjtésben, de látnak
fantáziát a kezdeményezések online népszerűsítésében.
Lehetetlen
megjósolni, hogy milyen témák fogják uralni az európai polgári kezdeményezést.
A folyosói információk alapján azonban a szociális és zöld témák lesznek a
legnépszerűbbek. Ehhez tartozik, hogy a Fogyatékkal Élők Európai Fóruma (EDF)
néhány éve próbaképp már összegyűjtött 1,3 millió aláírást a fogyatékkal élők
jogainak európai szintű szabályozásáért.
Az
európai állampolgári kezdeményezés sikere érdekében a kezdeményezők
felelőssége, hogy olyan témákat vessenek fel, amik túlmutatnak egy-egy nemzeti
érdekkörbe tartozó kérdésen.
---
Az
európai polgári kezdeményezés nyolc lépésben:
1.
Az EU-polgár kigondol egy témát, ami szerinte uniós szinten kellene
szabályozni. Megkéri legalább hat másik EU-tagország állampolgárát, hogy
legyenek tagjai az állampolgári bizottságnak.
2. A témát regisztrálják az
Európai Bizottságnál, amely két hónapon belül dönt annak
elfogadásáról/elutasításáról.
3.
Az aláírásgyűjtő-ívek regisztrálása a epk-ért felelős nemzeti hatóságnál. A
nemzeti hatóságnak egy hónapja van a válaszadásra (ezt a lépést a 2-essel fel
lehet cserélni annak érdekében, hogy az Európai Bizottság kedvező elbírálása
után rögtön meg lehessen kezdeni az aláírásgyűjtést).
4.
Aláírásgyűjtés legalább hét EU-tagállamból, amire egy év áll rendelkezésre.
5.
Az összegyűjtött gyűjtőívek benyújtása a kijelölt nemzeti hatóságokhoz, akik
ellenőrzik az aláírók személyét. Ez maximum három hónapig tarthat.
6.
Amennyiben meg van a legalább 1 millió, a témát támogató aláírás, úgy azt be
kell nyújtani az Európai Bizottsághoz.
7.
Az Európai Bizottság tanulmányozza a kérdést, maximum három hónapig.
8.
Az Európai Bizottság jogszabály-kezdeményezéssel élhet a felvetett téma
alapján.
---
Minimális
aláírások száma országonként (minimum 7 országból legalább 1 millió aláírást
kell összegyűjteni):
Ausztria:
14.250
Belgium:
16.500
Bulgária:
13.500
Ciprus:
4500
Csehország:
16.500
Dánia:
9750
Egyesült
Királyság: 54.750
Észtország:
4500
Finnország:
9750
Franciaország:
55.500
Görögország:
16.500
Hollandia:
19.500
Írország:
9000
Lengyelország:
38.250
Lettország:
6750
Litvánia:
9000
Luxemburg:
4500
Magyarország:
16.500
Málta:
4500
Németország:
74.250
Olaszország:
54.750
Portugália:
16.500
Románia:
24.750
Spanyolország:
40.500
Svédország:
15.000
Szlovákia
9750
Szlovénia:
6000
(Miért
pont 16.500 a
magyar minimális küszöb? Az aláírások minimális számának meghatározásához az
adott ország európai parlamenti képviselőinek számát kell megszorozni 750-el.
Ebből kiderül, hogy Magyarországnak 22 európai parlamenti képviselője van.)
Az
európai polgári kezdeményezés központ honlapja:
http://ec.europa.eu/citizens-initiative/public/welcome?lg=hu
Forrás: http://www.eucivil.hu
|