Bár hivatalosan véget ért az Önkéntesség Európai Éve, szerencsére a gyakorlat mást mutat: nyugodtan lehet folytatásról, folyamatosan végzett tevékenységről beszélni. S hogy ez minél eredményesebben történjen, ahhoz érdemes határainkon túl is tájékozódni. Ezért egynapos szakmai tanulmányutat szervezett Pozsonyba az Európa Ház, ahol konferencia keretében az európai önkéntesség szlovákiai tapasztalataival ismerkedtünk meg.
A rendezvény helyszíne az Európai Bizottság Szlovákiai Képviselete volt Pozsonyban.
Megérkezésünk után a hazai civil szervezetek képviselőit Ingrid Ludvikova, az Európai Bizottság Szlovákiai Képviseletének sajtó- és tájékoztatási vezetője üdvözölte, majd Az Önkéntesség Európai Éve (2011) szlovákiai nemzeti tervéről Martin Pokorny, az IUVENTA Szlovák Ifjúsági Intézet tájékoztatási vezetője adott tájékoztatót.
Alzbeta Brozmanova-Gregorova, besztercebányai egyetem nonprofit kutatója és egyetemi oktatója arról a kutatásról számolt be, melyet az egyetemen végeztek „Az önkéntesség Szlovákiában” címmel. Ezt követően a magyarországi tapasztalatokról, az Európa Ház önkéntes programjáról, az Önkéntesség Labirintusát mutatta be az egyik szervező. Érdekes tájékoztatót tartott Pavel Hrica, program igazgató, a Pontis Alapítvány munkatársa „A vállalati önkéntesség Szlovákiában” címmel.
Délután hangzott el a legérdekesebb előadás, „Szlovák közgondolkodás Európáról”. Az előadó: Tomas Strazay, vezető kutató volt, Szlovák Külpolitikai Egyesület képviseletében.
Az előadások után lehetőség volt kérdésekre is. Kihasználtuk a lehetőségeket, aktívan kérdeztünk, kérdéseinkre kielégítő válaszokat kaptunk.
A konferencia után lehetőségünk volt egy rövid sétára Pozsony belvárosában. Nagyon szép, tiszta, hangulatos város, sok magyar emlékkel.
Megfogadtuk, hogy tavasszal visszatérünk és végigjárjuk a város nevezetességeit és megismerjük a szlovák civileket is.
Lejegyezte: Dr. Széles Katalin
|