|
Két hölgy története a város
aranykorából a XVIII. század elejéről való, abból az időből, amikor még az volt
a politikai divat Szentendrén, hogy három ciklusban óhitű (szerb, görög,
cincár) és egy ciklusban katolikus bírója volt a városnak. Ekkor történt, hogy
Tyro nevű görög származású bírót azért váltotta le megyei segítséggel a városi
közakarat, mert egy terhes nőt annyira
megkínoztak a városi börtönben, hogy elvetélt. Ez a szörnyű tett olyan felháborodást, tüntetést
váltott ki a piactéren ( ma Fő tér) hogy a nagy tekintélyű tanács kénytelen
volt meghajolni a népakarat előtt és visszavonulni, Tyrot lemondatni és új
bírót választani. Az már csak a történet pikantériája, hogy a Tyro helyére
megválasztott katolikus Paprika Péter igencsak korrupt bírája lett városának. Ahogy
azt a városi anekdoták tartják, alaposan megszedte magát a közösség pénzéből,
legalább is a történelmi rossz nyelvek szerint. Utóbbiról neveztetett el a mai Paprikabíró utca, amelyik a Paprikahegyre
vezet.
Kevesen tudják, hogy
városunkban élt egy hagyomány, amely ma már kétszázharmincöt éves, és amely egy
asszonynak, a szentendrei nők önbecsülésének állít emléket, s amely mintegy
előzménye a jogaikért küzdő nőmozgalomnak. A Preobrazsenszka templom udvarán az
ószláv feliratú sírkövek között van egy görög szövegű is. Ez áll rajta:
"Itt van az Úr boldogult szolgája Róza,
Theodorosz Martoisz háziasszonya. Élt 58 évet. Elhunyt 1774. augusztus
2-án." Ez Róza sírja, akit a világ csúfságára, nem a férje mellé, hanem külön
sírba temettek, és sírkövére azt írták, háziasszony. Pedig Róza egy életen át
hűséges asszonya, társa, gyermekeinek anyja volt Martoisznak. De mivel nem
voltak hivatalosan házasok, Rózát nem tartották arra érdemesnek, hogy férje
mellé temessék. Ezt az asszonnyal szembeni hálátlanságot, méltánytalanságot a
városi igazságérzet azzal egyenlítette ki, hogy sírját kegyhellyé emelte. S bár
a Preobrazsenszka templom Mária ikonja csodatévő hírében állott és százával
zarándokoltak ide évszázadokig ( ma már csak néhányan tudják ezt ) mégis az
udvaron lévő Róza sírhelye lett a megesett szentendrei cselédlányok, elhagyott
asszonyok igazi zarándokhelye. A szentendrei asszonyok úgy szolgáltattak
igazságot nőtársuknak, hogy Róza sírján soha nem hervadt el a virág, mert még
télen is friss virágot hoztak rá. Ezzel fejezték ki szolidaritásukat a Rózával
történt méltánytalanság ellen.
Mostanában már nincs a
sírkövön virág, és kevesen ismerik e régi történetet is. De szép hagyomány
lenne a jövőben, a nőnap alkalmából
megemlékezni Rózáról is, akit két évszázadon át a szentendrei nők megőriztek
emlékezetükben.
Liber Izsák bácsi utódjáról
a városi rendőrről mesélik ( aki nemcsak a város első polgármesterét, Dumtsa
Jenőt, hanem utódját a Dumtsa alatt
városi rendőrkapitányi rangot is viselő Maximovits Istvánt is szolgálta ), hogy amikor Hiegeléket, akik szociális gyűlést
és felvonulást akartak szervezni és ártalmas eszméket terjesztettek, felsőbb
utasításra letartóztatta és a városi börtönbe csukta, azt mesélte este a Beheim
féle vendéglőben, hogy Hiegelnének, Berta
asszonynak olyan csavaros írótolla volt amit nem kellett a kalamárisba
mártani mert magától írt. Elmondása szerint valószínűleg ez okozhatta a bajt,
hogy azokat dolgokat leírta, mert olyan finom illatú városi nagysága ez a
Hiegelné, hogy másért biztosan nem tartóztatta volna le a kapitány úr. Azzal
írta azokat veszélyes dolgokat, amelyet aztán a kapitány úr elfaszolt tőle. Azt
már csak találgatni tudjuk, hogy mik lehettek azok a veszélyes dolgok, talán a Carmagnole-t
vagy a Roter Wedding szövegét írhatta vele tulajdonosa. De hát a szentendrei
rendőr ekkor még aligha hallhatott a szociálistákról, mert éppen csak a
századfordulót írtuk.
Forrás: www.benkovits.hu
|
