Elkészült a visegrádi Duna-part rehabilitációs programja, amely szerint a város az állammal közösen kívánja a köz javára hasznosítani a hozzávetőleg 3 kilométer hosszú, 50 hektáros területet - közölte a város polgármestere kedden az MTI-vel.
Hadházy Sándor elmondta, hogy az értékes partszakaszt két mesterséges öblözettel a csaknem 20 éve, a bős-nagymarosi vízi erőmű félbemaradt építése kapcsán alakították ki.Akkoriban a rendezés során a partot helyrehozták, tízezer facsemete ültetésével, füvesítéssel előkészítették a terepet egy óriás rekreációs park létesítésére. Csakhogy az állami tulajdonban lévő, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésére bízott területen lényegében az elmúlt évtizedben nem történt érdemi változás.
A mostanra elkészült terv szerint a város nonprofit módon szeretné bekapcsolni a Duna partját az idegenforgalom vérkeringésébe. A Dunakanyar e szakaszán szállodai övezet van kialakulóban: egy nagy termálhotel néhány éve nyitott meg, egy másik most épül, a bővülő Lepence-völgyi strand közelében is áll majd szálló, ezek összesen 1200 ágyas komplexumot alkotnak.
A jelenleg is évi 500 ezer látogatót fogadó Visegrád a helyrehozott Duna-parttal még inkább teret ad majd a kirándulásnak, a különféle szabadidős programoknak. A part mentén most is van kerékpárút, a közelben sportpályákat - strandröplabda, foci, kosárlabda - építenek ki. A tószerű öblözetek egyike strandként, a másik evezős versenyek, vízi sportok helyszíneként funkcionál majd. (MTI)
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
|