Kiváló a vízminőség és javul a közbiztonság a Balatonnál
Kiváló a Balaton vízminősége, és a megerősített rendőri jelenlétnek is köszönhetően közel 20 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt egy évben a Balatonnál - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter csütörtökön a siófoki Nagystrandon. Szerdán a kormány jelentést hallgatott meg a Balatont érintő ügyekről, ahol kiderült: a tó vízminőségével az idén nincs se mennyiségi, sem minőségi gond, az ÁNTSZ vizsgálatai szerint a strandok vize alkalmas a fürdőzésre.
Molnár Csaba a balatoni közbiztonságról elmondta, a tó körül a három megye rendőr-kapitányságai a közbiztonságot minél magasabb szinten való biztosítása érdekében hozták létre a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot, amely június elseje és szeptember 15-e között összehangolja a térség rendőri munkáját. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megnövelt létszámmal biztosítják a folyamatos és fokozott rendőri jelenlétet a turizmus szempontjából frekventált helyeken, rendezvényeken.
Ennek köszönhetően a Balaton környékén a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma közel ötödével, a közlekedési bűnesetek száma pedig 7 százalékkal csökkent az év első félévében a tavalyi év hasonló időszakához képest. (MTI)
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
|
|
|
|