A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. több közös projektben is együttműködik a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal a Budapestre érkező biztonsága és megfelelő tájékoztatása érdekében. – hangsúlyozta Fekete László ügyvezető a BRFK-val tartott közös sajtótájékoztatón.
A két szervezet közötti együttműködés nem új keletű, hiszen évek óta több olyan közös akciót elindítottak, amelyek a budapesti közbiztonság, a fővárost felkereső turisták kényelmét szolgálják, és sikeresen alkalmazhatók a megelőzésben is.
A BTH Sütő utcai Tourinform irodájában található rendőrségi pont kifejezetten a turisták panaszainak, bejelentéseinek kezelésére jött létre. Itt az idegen nyelveket beszélő rendőrök naponta 11 és 20 óra között várják a turistákat és segítenek minden felmerülő kérdésben.
A BTH Kht. évente külön kiadványt is készít – Tájékozottan Budapesten címmel - a turisták biztonsága érdekében, melynek célja, hogy az ide érkezőket praktikus tanácsokkal segítse Budapesti tartózkodásuk idején, s ezáltal zavartalanul évezhessék pihenésüket.
A 210 ezer példányban, magyar, angol, német, olasz, francia nyelveken megjelenő prospektus naprakészen és részletesen bemutatja a budapesti tömegközlekedés sajátosságait, a valutaváltással, vendéglátóhelyekkel és a taxikkal kapcsolatos lényeges tudnivalókat, a parkolási szabályokat, valamint tartalmazza az alapvető segélyhívó és egyéb rendőrségi telefonszámokat, illetve a budapesti Tourinform irodák és információs számok listáját is. Külön részben ismertetik továbbá a repülőtérről a városközpontba történő bejutás különböző lehetőségeit is.
A kiadvány megtalálható minden budapesti Tourinform Irodában, a legnagyobb turisztikai csomópontokon, a nagyobb beutaztató irodákban, a kereskedelmi szálláshelyeken, valamint a terjesztésben a járőrök és kapitányságok közreműködésével maga a Budapesti Rendőr-főkapitányság is részt vesz. Idén a kiadvány tartalmi összeállításában a BTH Kht.-n és a BRFK-n kívül részt vesz a BKV és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is annak érdekében, hogy valóban mindenre kiterjedő, pontos és részletes információval lássák el a Budapestre érkezőket. A friss kiadvány várhatóan június végén már elérhető lesz a terjesztési pontokon.
Az ügyvezető elmondása szerint a BTH Kht. kiemelt jelentőséggel kezeli a BRFK-val, a BKV-val és fogyasztóvédelmi hatóságokkal való együttműködést, hiszen a turizmus egyik legfontosabb alapfeltétele a biztonságos környezet.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
|