Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Felhívás

Jótékonyság

Jótékonysági rendezvények

Klubok

Rendezvény

Ünnepi híradások


Kárpátaljai gyerekek és soproni klubtársak voltak a Kisvárdai RC vendégei

Kárpátalján, a Nagyszőlősi járásban lévő Csepe egy 2400 lelkes kis település a hármas Ukrán – Román – Magyar határ mentén. Az itteni iskolából láttak vendégül négy napon keresztül huszonkét gyereket és a három kísérőjüket Kisvárdán, a Rotary Club tagjai.

„A Rotary Club Sopron Pannonia-i barátaink kerestek meg bennünket azzal a hírrel, hogy Csepén élnek olyan általános iskolás gyerekek, akiket ők patronálnak és még sohasem jártak a határon túl, így Magyarországon sem. Klubunk felkarolta a soproniak kezdeményezését és velük közösen, néhány ottani rotarysta barátunkat is vendégül látva, a kormányzó anyagi támogatásával szerveztük meg a kisvárdai programokat”– nyilatkozta Dr. Nagy Mária, akinek soproni rotarysta testvéri kapcsolatának köszönhetően örök barátságot kötöttek a két klub tagjai.

A megérkezés első napján már gazdag programmal készültünk: városi bemutatkozásunkat a Rétközi Múzeumban kezdtük, ahol az impozáns épületen kívül az állandó kiállításokat mutattuk be. Ezután a Városi Tűzoltóságon fogadtak minket, ahol a laktanyabejárás után rendőrségi - mentési és tűzoltói bemutatón vettek részt a fiatal vendégek. Városunk nevezettességei közül nem hagyhattuk bemutatás nélkül a kisvárdai várat és az azt körbevevő tavat sem, melyet még a vacsora előtt csodálhattak meg a gyerekek.  Az első este az ajándékozás jegyében telt: soproni klubtársainktól valamennyi csepei diák egy mp3-lejátszót kapott ajándékba, mely örök emlék lesz számukra az itt eltöltött élményeken kívül. Ezután még nem lett üres a soproniak ajándékkosara, ugyanis – egyebek mellett – névre szólóan palackozott borral lepték meg a kisvárdaiakat.

A második napon a nyíregyházi Vadaspark látogatása szerepelt a programban, ahol a fiatalok igaz gyermeki csodálkozással, ujjongó és kitörő örömmel fogadták a különleges, sokszor egyedi és gyönyörű környezetben elhelyezett állatokat. Az ebéd, és egy kis megyeszékhelyi városnézés után térségünk egyik leghíresebb múzeumába, a Jósa András Múzeumba indultunk, ahol a Nyíregyháza RC elnöke Dávida Gábor fogadott minket. Ekkor volt alkalmunk megköszönni a nyíregyházi vendégeskedést, hiszen a belépőjegyeket a nyíregyházi rotarysta barátaink ajánlották fel.
Soproni vendégeink térségünk „gyöngyszemeivel”, gasztronómiai és természeti nevezettességeivel ismerkedett. Az első napon: Tákos - templom, Csaroda - templom, Tarpa - szárazmalom, Túristvánd - vízimalom, Penyige - lekvárium, Tolcsvaapáti - pálinkafőző ; a második napon pedig a zempléni térségben kalandoztak.

Szombaton délelőtt a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában rendezett tavaszi-húsvéti játszóházban töltötték a délelőttjüket, délután pedig az uszodában pihenték ki magukat a gyerekek. Este részesei lehettek a városunkban minden évben megrendezendő Tavaszi Jótékonysági Gála mintegy három órás fergeteges zenés-táncos műsorának. Az utolsó estén a gyerekek – az e pár nap alatt összeállított – zenés – verses – kabarés  produkciójuk után köszönetként és búcsúzóként adták át saját kezűleg készített ajándékaikat a soproni és a kisvárdai klubtagoknak.

– A kisvárdai vendégeskedés lehetőségét – kezdte beszédét Varga Tamás, a Rotary Club Sopron Pannonia tagja – a csepeiek teremtették meg a gyerek részére, hogy részesei lehessenek a kisvárdai barátaink vendégszeretetének. Itt kell megköszönnöm az ungvári konzulátus hathatós segítségét, ugyanis nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a schengeni vízumokat zökkenőmentesen megkaphassák a látogatás résztvevői. Nagyon fontos az, hogy a magyar ajkú gyerekek az anyaországhoz való kötődésüket így is megélhessék. Jelszavunk; a határokon átívelő barátság is arra ösztönöz, hogy segítsünk a magyar nemzetiségű testvéreinket. Hatalmas különbség tapasztalható Kárpátalján és a hazánkban élők életszínvonalát tekintve. Szolgálni másokat, ez a Rotary Club mozgalom alapvető célja. E szolgálaton mindenekelőtt a rászorultak segítését értjük. Mindezek mellett, a mozgalom fontos eleme a barátság ápolása is – zárta szavait Varga Tamás.

Vélemények a vendégektől:

Molnár Mihályné biológia–kémia szakos tanárnő: A gyerekek a biológiai szakköröm tagjai, akik közül sokan még nem voltak Magyarországon. Örültünk ennek a lehetőségnek, s különösen az eltelt napok gazdag programjának, amiben részesítettek vendéglátóink – mondta

Balogh Dávid: Nagyon jól éreztem magam. Kisvárda és Nyíregyháza szép és tiszta város. A Vadaspark feledhetetlen élmény marad számomra, de a szombat délutáni uszoda, az mindent felülmúlt.

Trombola Karolina: Minden nagyon tetszett és szép volt. Különös élmény marad számomra a tűzoltó laktanyai látogatás, ahol nem csak megtekintettük a laktanyát és a tűzoltóság, a mentők és a rendőrség bemutatott eszközeit, hanem ki is próbálhattuk. 

Geletei János: Sok minden tetszett. Különösen csodálatos volt a nyíregyházi látogatásunk és feledhetetlen lesz számomra a Vadaspark is.

Deszkovics János: Bármikor szívesen visszajönnék. Sok szépet láttam a nyíregyházi vadasparkban. Jó volt az uszodában eltöltött, ahol kedvünkre játszottunk, s élveztük a kellemes vizet. A tűzoltóság eszközeit is megcsodáltam, ilyet még soha nem láttam. 

– Én azt hiszem, hogy sikerült teljesítenünk clubunk egyik feladatát, hogy szolgálhattunk és a barátságot is ápolhattuk. Egy nagyon fegyelmezett gyermekcsoportot és kísérőiket láttuk vendégül az itt eltöltött négy nap során. Az itt létük alatt többször megfogalmazták, hogy szép és rendezett városokat –Kisvárda és Nyíregyháza– ismertek meg. Nagyon elégedettek voltak szervezett programjainkkal, az elszállásolással és az elfogyasztott ételek minőségével és mennyiségével egyaránt – mondta Dr. Korponai István, a Kisvárdai Rotary Club elnöke.

Durucz Gabriella
Kisvárda RC – media editor

Publikálta
RC, Kisvárda