Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Beruházás

Megvalósult fejlesztések

Pályázati eredmények

Tervezett fejlesztések

Turizmus


A Pannon várszínház az idei nyáron sem tétlen...

SAJTÓANYAG - PANNON VÁRSZÍNHÁZ 2010 NYÁR

A Pannon Várszínház az idei nyáron sem tétlen. Ahogy a szlogenünk is mondja, nálunk mindig szezon van, azaz a nyáron sem pihenünk. Előadásainkat, fesztiváljainkat, nyári programjainkat a Balaton partjára koncentráljuk, és szezonhosszabbító szándékkal mi is már az előszezonra is készülünk. Május 7 és 16 között csatlakozunk a Balaton7 elnevezésű rendezvénysorozathoz. Tíz napon át családi produkciókkal, előadásokkal szolgálunk Balatonfüreden a Balaton7 Színházi Fesztiválon. Már a tavalyi évben tárgyalásokat kezdtünk Alsóörs településsel is. Ennek gyümölcseként meghívást kaptunk a nagy sikerű Harley Davidson Fesztiválra. A 11. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi motoros találkozón az Omega koncertje mellett színházunk bemutatója a másik kiemelt program. Több éves szünet után újra élettel töltjük meg az egykori kőfejtő bányát, mely ma már amfiteátrum névre hallgat. Itt mutatjuk be 150 szereplővel, és 20 motoros bevonásával a Képzelt Riport egy Amerikai Popfesztiválról című musicalt. Az első magyar alkotást, ebben a műfajban. Jó hír, hogy az előadás nagy sikerére való tekintettel ismétlő előadást kért tőlünk a Városmajori Szabadtéri Színpad is, ám ott a hely szűke miatt, csak a kisebb létszámú szereposztásban tudjuk bemutatni a Déry Tibor regényén alapuló művet. Az idei nyárra egy igazi ősbemutatóval is készülünk, melyet terveink szerint elsőként Balatonfüred közönsége láthat. Jókai Mór, A kőszívű ember fiai című műve nyomán új színpadi változatot mutatunk be. Zenéjét Rossa László szerezte. A regényt színpadra alkalmazta Vándorfi László. Színházunk egy strandszínház koncepcióját is kidolgozta, hogy a zárórát követően is élettel töltsük meg a tópartot. Erről jelenleg több Balaton-parti önkormányzattal is tárgyalásokat folytatunk, hiszen többen is örömmel fogadnák az új, egyedülálló kezdeményezést. A közelmúltban három turisztikai egyesülettel is szorosabbra fűztük kapcsolatunkat, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesülettel, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesülettel, valamint a Balatonalmádi Turisztikai Egyesülettel is, hogy minél szélesebb összefogásban kínáljunk minél kedvezőbb csomagokat, színesebb programokat és tartalmas időtöltést a Balatonhoz érkező vendégeknek.

Balaton7 – Színházi fesztivál Balatonfüreden
2010. május 7-16.
Aquapark előtti rendezvénysátor

A Pannon Várszínház színházi héttel, kedvezményes ifjúsági és családi előadásokkal, valamint koncertekkel csatlakozik a Balaton régió, Balaton7 rendezvénysorozatához. A Balaton7 célja, hogy a belföldi nagyközönség és szakma részére bemutassák, hogy az elő- és utószezonban is van gazdag aktív és passzív programlehetőség, hűvösebb, esősebb időben is tud jó programot kínálni a Balaton régió. Színházunk 10 napra költözik le Balatonfüredre, az Aquapark előtti rendezvénysátorba. A szezonhosszabbító balatoni fesztivál különlegessége, hogy jelentős kedvezménnyel látogathatóak a programok. Így van ez a Pannon Várszínház esetében is. Tíz napra lecsökkentettük a jegyárainkat.

A Balaton7 alatt nemcsak színházunk előadásait látogathatják kedvezményes áron. Akciós kínálattal várja az előszezonban érkező turistákat szinte az összes Balaton parti szálloda, szintén kedvezménnyel vásárolhatnak Balaton Turizmus Kártyát, valamint úgynevezett Balaton-Mix kombinált hajó és vonatjegyet, mellyel a Balaton7 során egy nap alatt többször is utazhatnak. A Balaton7-hez csatlakozó tóparti települések számos meglepetéssel várják a látogatókat.

IDŐPONT PRODUKCIÓ KEDVEZMÉNYES JEGYÁR /Ft/
Május 7. péntek 15.00 A Pál utcai fiúk   800,-
Május 8. szombat 15.00 A muzsika hangja Felnőtt jegy: 1.800,-, diák és nyugdíjas jegy:1.400,-
Május 9. vasárnap 15.00 A padlás Felnőtt jegy1.800,-, diák és nyugdíjas jegy: 1.400,-
Május 10. hétfő 15.00 Játsszunk most együtt    Jegyár: 600,-
Május 11. kedd 15.00 Ágacska    Jegyár: 600,-
Május 12. szerda 15.00 Fehérlófia    Jegyár: 600,-
Május 13. csütörtök 15.00 Emil és a detektívek    Jegyár: 800,-
Május 14. péntek 19.00 Kiemelt program:
Zorán koncert
Helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Felnőtt jegy: 3.900 Ft,
Diák és nyugdíjas jegy: 3.500 Ft
Május 15. szombat 15.00 A dzsungel könyve Felnőtt jegy: 1.800,-,
diák és nyugdíjas jegy: 1.400,-
Május 16. vasárnap 15.00 János vitéz  Felnőtt jegy:1.800,-, diák és nyugdíjas jegy: 1.400,-
Balaton 7 Színházi Fesztivál - Balatonfüred
2010. május 7-16.
Aquapark előtti rendezvénysátor

Bérletár az összes előadásra: 8.000 Ft (kivéve: Zorán koncert)

Gyermekbérlet: 1.400 Ft
Ágacska
Fehérlófia
Játsszunk most együtt

Ifjúsági bérlet: 1.900 Ft
A Pál utcai fiúk
Emil és a detektívek
János vitéz

 

Színház a Harley fesztiválon

Az idei évben csupa magyar előadókat hívnak meg a szervezők az alsóőrsi Harley Davidson Fesztiválra. A rendezvényt 11. alkalommal tartják meg, az idei éven június 13. és 20. között. A szervezők úgy döntöttek kiszélesítik a fesztivált, ezért kísérő rendezvények lesznek Balatonalmádiban, valamint Balatonfüreden is. Kuriózum, hogy idén először színházi estével is szolgálnak. Az alsóőrsi amfiteátrumban, az egykori kőbánya területén a Pannon Várszínház fogja bemutatni az első magyar musicalt, a Képzelt Riport egy Amerikai Popfesztiválról című gigaprodukciót.

Az első magyar musical Déry Tibor legendás regényéből Presser Gábor zenéjével készült. Az immár klasszikus rockmusical az Orfeusz- motívumra épül: a szerelmes férfi /József/ alászáll az „alvilágba” elragadott kedvese /Eszter/ megkeresésére. A Déry Tibor által megírt pokol az elhíresült altamonti fesztivál, ahol a Rolling Stones együttes koncertjén egy néger fiút meggyilkoltak a fékevesztett hangulatban. Ez a drámai alaphelyzet alkalmat ad az írónak arra, hogy nyíltan, megrázóan szóljon terrorról, kirekesztettségről, etnikai és szexuális másságokról, felemelje szavát a kábítószer ellen, döbbenetes erővel fogalmazza meg egy értékvesztett világban útját kereső fiatalság magányát, kétségbeesettségét, tisztaság iránti vágyát. Presser Gábor immár slágerré vált dalai minden korosztály számára meghatározóak, biztosítják a produkció iránti érdeklődést. A színház társulata ez alkalommal több mint 100 statisztával egészül ki. Felvonultatunk oldtimer autókat, valamint természetesen a motorosokat is. Az előadást június 16-án szerdán, este fél 9-kor láthatja a közönség.
Ősbemutató – Jókai Mór: A kőszívű ember fiai musical

A Pannon Várszínház 2010 nyarán mutatja be először Jókai Mór, A kőszívű ember fiai című regényének új színpadi változatát. A művet Vándorfi László alkalmazta színpadra, nem a nagy sikerű filmet, hanem a regényt véve alapul. A Pannon Várszínház előadása Jókai művéhez hűen, ugyanakkor új szemléletben mutatja be a Baradlay testvérek történetét.
A musical zenéjét Rossa László szerezte. A koreográfia Krámer Györgynek, a Miskolci Tánctagozat vezetőjének munkája. A főszerepekben többek közt Kubik Anna, a Pesti Magyar Színház művésze és Gazdag Tibor, több magyar rockopera főszereplője, a Jóban Rosszban televíziós sorozat Pongrácz doktora látható majd. Ebben a produkcióban mutatkoznak majd be társulatunk új tagjai is. Az előadás során színre lépnek a Balatonfüredi Néptáncegyüttes táncosai is. Terveink szerint az ősbemutatóra Balatonfüreden kerül sor.

Strandszínház

Színházunk újabb példátlan egyedülálló előadássorozatot tervez. Elkészítettük egy úgynevezett strandszínház koncepcióját, azzal a céllal, hogy minél szélesebb közönséget érjünk el szabad téren, a Balaton festői díszletét igénybe véve. Koncepciónk lényege, hogy este, miután a strandok bezárnak, a fürdőző, napozó vendégek hazaindulnának, megnyissa kapuit egy strandon berendezkedett színház. Ezzel is tartalmasabbá tehetjük a nyaralók pihenését, új funkcióval tölthetjük meg ezeket az intézményeket, lehetőséget biztosítva a strand vendéglátóegységeinek, büféinek is egy hosszított nyitva tartásra, bőségesebb forgalomra. Ötletünkről jelenleg több Balaton-parti településsel folytatunk tárgyalásokat, a legalkalmasabb helyszínt keresve, hiszen többen is örömmel állnának kezdeményezésünk mellé.

További információk:

Füssy Angéla sajtóreferens
Pannon Várszínház
30/280-3886


 

Publikálta
Balaton Riviéra, Turisztikai Egyesület