Az intézmény vezetője és az egyik ott dolgozó tanár az áldozata a szerda esti csepeli kettős gyilkosságnak, amely a Széchenyi utcai alapítványi intézményben, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában történt.
Budapest rendőrfőkapitánya ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben.
Este hét óra előtt egy símaszkos fegyveres rontott be a csepeli iskolába, ahol két férfit fejbe, az intézmény gondnokát pedig kézen lőtte.
Ezután a támadó elmenekült, a gondnok pedig riasztotta a mentőket, akik ugyan percek alatt a helyszínre érkeztek, de a fejbelőtt sérülteken már nem tudtak segíteni - tájékoztatott az m1 Híradója.
A csepel.hu szerint Takács Józsefet, az intézmény vezetőjét és Papp László igazgatóhelyettest ölték meg. Takács József, az önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is - olvasható a honlapon.
A HírTV információi szerint kedden megfenyegették az intézmény vezetőjét, hogy megölik - hangzott el a televízió esti híradójában.
A hírcsatorna tudósítója arról számolt be, hogy a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában gyakori volt a tanárok és a diákok közötti konfliktus.
Kedden komolyabb verekedés alakult ki a tanulók között, és amikor a dolgozók közbeavatkoztak, a diákok megfenyegették az intézmény vezetőjét, hogy "ki fogják nyírni".
A HírTV információi szerint egyébként a támadó a helyszínen hagyta fegyverét.
A gyilkosság után a rendőrség a környéket teljesen lezárta, a forgalmat elterelték.
A Széchenyi utcai iskolában döntően hiperaktív, halmozottan hátrányos helyzetű, autista, túlkoros, nehéz befogadóképességű, de nem szellemi sérült fiatalok oktatása zajlik - értesült az MTI csepeli önkormányzati forrásokból.
Az iskolát egy éve privatizálta az önkormányzat, s azóta egy alapítvány működteti az intézményt, amelynek a neve jelenleg Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola.
(Forrás:MTI)
|