Késsel fenyegette a demonstrátort, majd szétvágta a hangosítás vezetékeit egy ismeretlen személy, a Székely Tamás egészségügyi miniszter lemondását követelő demonstráció-sorozat egyik rendezvényén. Többszöri kérés ellenére sem biztosítja az egészségügyi tárca előtt folyó demonstrációt a rendőrség, miközben eddig háromszor tépték szét ismeretlen tettesek a hangosítás vezetékeit. Álláspontunk szerint a késsel való fenyegetés már fegyveres támadásnak minősül, s félő, hogy ha a rendőrség továbbra is passzív marad, előbb-utóbb vér fog folyni.
Székely Tamás miniszter lemondását követelő demonstráció-sorozat zajlik az Egészségügyi Minisz-térium Arany János utcai épülete előtt szeptember 29-e óta.
A napi egy órás rendezvényekre azért került sor, mert Székely korábbi ígéreteit megszegve, kivette a II. félévi jogalkotási munkatervből a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény módosításának előkészítését. Székely eddig egyetlen szóval sem kommentálta, hogy a Pénzügyminisztérium suttyomban kivette a jövedéki adó törvény módosításai közül az alkohol-, és dohányipari termékek jövedéki adójának emelését. Pedig Gyurcsány Ferenc 2008. augusztus 27-én a média nyilvánossága előtt 10-10 százalékos emelésről beszélt. Teljesen érthetetlen, hogy a gazdasági válság kellős közepén miért mond le a költségvetés mintegy HATVAN MILLIÁRD forint többlet jövedéki adó bevételről, miközben a közalkalmazottak és a nyugdíjasok jövedelmét csökkentik. Félő, hogy a parlamenti pártok a gazdasági reklámtörvény tiltása ellenére pénzt fogadtak el a dohányipartól és ezzel magyarázhatóak a visszakozások. Amennyiben nem emeli a Parlament a cigaretta jövedéki adóját, úgy Magyarország minden valószínűség szerint megszegi az uniós jövedéki adó minimális szintjének 2009 január 1-én esedékes átvételét, amit még 2002-ben vállalt. Ha ez bekövetkezik, a Füstirtók Alapítvány kötelezettségszegési eljárást indít Brüsszelben Magyarország ellen.
Október 5-én, a demonstráció-sorozat 14. rendezvényét egy ismeretlen személy támadta meg, követelve, hogy azonnal hagyják azt abba. Az így kialakult szóváltás során elővett egy kést, azzal hadonászott, majd szétvágta a demonstráció hangosításának vezetékeit. Korábban már kétszer is megtámadták a demonstrációt, de a rendőrség többszöri kérés ellenére még október 6-án sem biztosította a rendezvényt. A demonstráció-sorozatot szervező egyéni lobbistát két évvel korábbi rendezvényén egy magánszemély ököllel megütötte. A menetközben beazonosított támadó ellen jelenleg több bírósági per is folyik. A rendőrség viszont a verést követő feljelentés után sem biztosította a helyszínt.
Ha ez a gyakorlat folytatódik, félő, hogy előbb-utóbb vér fog folyni. A demonstráció-sorozat ennek ellenére mindaddig tart, amíg Székely Tamás miniszter korábbi, személyesen tett ígéretének eleget téve nem utasítja Medgyaszai Melinda államtitkárt hogy fogadja a Füstirtók Alapítvány egyéni lobbistáját. E megbeszélésen derülhetne ki, mikor kívánja a tárca a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítást a Kormány elé terjeszteni és az is, hogy valójában miért vonta vissza teljesen kész módosítási javaslatát október elején.
Kiadó: Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány (Forrás:MTI-OS)
|