Megfulladt az a nő, akit ápolója ágyhoz kötözött egy szellemi fogyatékos betegeket is gondozó baranyai intézményben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a súlyos szellemi fogyatékos, 44 éves nő halálát a derekára kötözött pelenka szorítása okozta, melynek kapcsán nem zárható ki az idegenkezűség.
A rendőr százados elmondta, hogy az eset még szombaton történt, de azt nem kívánta megjelölni, melyik baranyai intézményben.
Az MTI rendőrséghez közel álló forrásból úgy értesült, hogy a beteget Bóly városban ápolták.
A beteg úgynevezett "kényszeres járó" volt, aznap éjjel sem hagyta aludni társait.
Az ajtókat nyikorgatta, csapdosta, valakinek a ruháját is lehúzta.
A gondozó ezért döntött úgy, hogy pelenkával és pólóval az ágy melletti korláthoz kötözi.
A nő később fel akart állni, de elesett. A kötésből nem tudott szabadulni és segítséget sem tudott kérni. A gondozók reggel vették észre, hogy baj van, addigra a beteg légzése leállt. Újraélesztették, kórházba szállították, de ott meghalt.
Zsobrák Péter közölte, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz az ügyben, és azt próbálja tisztázni, van-e ok-okozati összefüggés a gondozó magatartása és a haláleset között.(Forrás:MTI)
|