A hírek hozzáférhetősége, helyesebben ennek költségessége folyamatosan gátolta a civilújságírást, a kis közmédiumok és magánmédiumok piacra lépését.
Ennek eredménye az információk torzulása, a nagy médiumok hírformáló és hírszelektáló erejének fokozódása.
Települések és közösségek, társadalmi szervezetek és gyülekezetek, baráti körök és alkotó csoportok hírei nélkül a demokrácia súlyosan csorbul.
"A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke azon értesülés kapcsán, miszerint ingyenessé tennék az MTI hírszolgáltatását, azt mondta: az ingyenesség azért lenne jó, mert ha már az állam egyszer pénzt fektet a nemzeti hírügynökség fenntartására, akkor a híreket el is kell juttatni az emberekhez.
Egyébként leszögezte: az MTI-nek nem ez a fő bevételi forrása, hanem a költségvetési támogatás, az intézmény a piacról szerzett bevételei roppant csekélyek.
Hozzátette: ha átszervezik az MTI működését, nem igényel több közpénzt az ingyenesség."- jelent meg a Ma.hu oldalain.
"Közvetlenül a választások után egyértelműen az erős és mélyreható politikai változások döntéseinek korszaka volt, ahol a jogalkotási részterületeket érintő kifinomult polgári és demokrata szemléletű, az állampolgárok életminőségére ható közérdek politika, a hivatásos érdekérvényesítő lobbi türelemmel viseltetett a nagy horderejű változásokra tekintettel.
Az őszi parlamenti időszak a Köztársasági Elnök, az Országgyűlés Elnöke megváltozott személyében egy új és várhatóan Európában példaértékű demokratikus politikai döntéshozatal feltételeit teremthette meg.
Új, bölcsességgel vegyes szemlélettel és a rendelkezésre álló parlamenti többséggel a demokrácia, az átlátható érdekérvényesítés és döntéshozatal megerősítése alapelvárás a választók részéről.
Magyarországon a hivatalos és transzparens lobbi tevékenység korrupció ellenes hatása megkérdőjelezhetetlen, ahogy a köztisztviselők és kormánytisztviselők, mindenkori kormánypolitikusok munkájának egyik értékelhető átláthatósági mutatója egyben."-nyilatkozta Országbíró Zoltán közérdek politikus a FIDESZ Újságban.
Ugyanitt a médiakorrupció és a politikai feudalizmus jelenségeire hívja fel a figyelmet.
|