Tovább nehezítik közlekedést az év végéig várható útfelújítások a fővárosban; a jövő év elején olyan időszak is lesz, amikor sem a Margit hídon, sem pedig a Szabadság hídon nem lehet majd autóval áthajtani.
A Megyeri híd várható átadása viszont enyhíthet a nehéz forgalmi helyzeten - közölte a Fővárosi Önkormányzat. A főváros ebben az évben összesen 38 útszakaszt újít fel 22,4 kilométer hosszúságban, ezek több mint felével készültek el eddig.
A maradék 14 szakasz munkálatai miatt a legtöbb helyen sebességkorlátozásra és félpályás útlezárásra kell számítani, valamint minden esetben parkolási tilalmat léptetnek érvénybe a felújítás által érintett útvonalakon.
November elejéig a fővárosban még tizenegy útszakaszon lesz útszűkület felújítás miatt, de a forgalmat szinte mindenhol fenntartják: csak szakaszos lezárások várhatók, illetve sáveltolással haladhatnak majd a járművek.
Budán csak a III. kerületben lesznek útlezárások. Az Erdőalja utat a Viharhegyi út és a Királylaki út között a felújítás idejére teljesen lezárják, a Királylaki út Máramaros út és Erdőalja út közötti, valamint a Máramaros út Királylaki út és a buszforduló közötti szakaszán pedig útszűkületre kell készülni. Pesten öt kerületet érintenek az útfelújítások; a IX., a XV., a XVIII., a XX. és a XXI. kerületben összesen nyolc útszakaszon lesznek sávszűkületek.
Öt hónapon keresztül egyszerre két híd is le lesz zárva, amely tovább nehezíti majd az autós közlekedést.
A Margit hidat 2009 januárjában zárják le, ekkor viszont még nem fejeződik be a Szabadság híd felújítása, amit 2009 májusára terveznek. Enyhítheti viszont nehézségeket, hogy e hónap végén várhatóan forgalomba helyezik az M0-ás elkerülő út részeként a Megyeri hidat, amely Pesten az M0-ás autóúthoz, Budán pedig a 11-es főúthoz csatlakozik, ahonnan a Batthyány utcán és a Szentendrei úton keresztül vezetik a belvárosba a forgalmat. (Forrás:MTI)
|