A Nyugat-Dunántúli Régióban a rendőrség tartja magát és a közvéleményben az átlagosnál kedvezőbb tevékenysége megítélése.
Győrben, de Mosonmagyaróváron azért hiba volna elfeledni masszív bűnözői réteg van jelen.
Különösen az alföldi tanyavilágban harapózott el a félelem,de a hanság, szigetköz eldugott kistelepülései, nyaralói szintén védtelenek, akár a zalai tanyák, szerek.
Az Élhető Nagyvárosok Egészséges Környezet egyesület figyelemmel és támogatásával erősíti Lezsák Sándor országgyűlési kezdeményezését.
Több magasan pozícionált kiemelt társadalmi feladatot ellátó szövetség és párt bizalommal támogatja a tanyákon élők ügyét.
Az ÉLŐLÁNC, a parlament közeli MAHILOSZ, az ötpárti egyeztetés után eredményt vár.
Az ÉLŐLÁNC kiállt a kisiskolákért és általában a humánusabb társadalmi feladatokért.
Meddig jutott az akció?
"A képviselők megállapodtak abban, hogy az ellenzéki képviselők által jegyzett tervezet alapján március 20-ig belső egyeztetéseket folytatnak,
majd ezt követően március 24-re Lezsák Sándor meghívót küld szét az öt párt képviselőinek.
Az elhangzottak alapján remény van arra, hogy egy közös határozati javaslat kerül az Országgyűlés elé. Forrás:Fidesz - Sajtóosztály"
|