Népek barátságát erősíteni nemes célkitűzés viharverte nemzeti öntudatok mellett.
Kiváló példát ad Győrben a Szent Kinga Szabadegyetem miként lehet megtenni 2009-ben is mindezt.
A Szent Kinga Szabadegyetem célja A Szabadegyetem tiszteleg az ezeréves közös múlt nagy alakjai és jelentős eseményei előtt, erősíteni kívánja a két nép hagyományosan elfogadott barátságát,
arra törekszik, hogy a művelődéstörténetünkben, gondolkodásunkban, szabadságszeretetünkben meglevő közös vonásokat feltárja.
Közkinccsé tegye, tudatosítani, erősíteni szeretné az összetartozást, felhívja a figyelmet az Európai Unió nyújtotta előnyök kihasználására, a közös célokért való közös munkálkodásnak a lehetőségére.
A két népet összefűzik az államalapítás első lépései, azonosak a keresztény gyökerek, sok a rokoni és baráti kapcsolat.
Mind a magyarok, mind a lengyelek a legreménytelenebb helyzetben is hittek a szabadságban, a független államiságban, az igazságban.
A Szent Kinga Szabadegyetem negyedik előadására 2009. január 13-án kerül sor.
Az előadás meghívott vendége Koltay Gábor filmrendező.
Előadásának címe: "Wajda filmjei el nem végzett feladatainkra figyelmeztetnek" - A történelemábrázolás és a nemzettudat összefüggései
Időpont, helyszín: 2009. január 13., 18 óra - NYME Apáczai Csere János Karának II. számú oktatási épülete, 19-es előadóterem (Győr, Liszt Ferenc utca 17.)
|