VI. Regionális Mentálhigiénés Konferencia
A VI. Regionális Mentálhigiénés Konferenciát 2008 október 14-én, kedden
rendezték a városháza dísztermében. A konferenciát Borkai Zsolt polgármester
nyitotta meg. . .
Borkai Zsolt polgármester köszöntő beszédében
elmondta, az idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az a konferencia,
amelyet két győri intézmény szoros együttműködésben szervez a mentálhigiénés
feladatokat ellátó szakemberek számára.
A konferencia szervezői a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény
és a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat eredményesen teszik a dolgukat a
szociális ellátások területén.
A közös célkitűzések, a hasonló jellegű szakmai
problémák és kihívások adták azt az ötletet, hogy jó lenne a megoldások
megtalálásában is együtt gondolkodni. Így került sor kezdetben mentálhigiénés
szakemberek számára műhelymunka sorozat szervezésére, ami a további közös munka
alapja lett.
A műhelymunka résztvevői fogalmazták meg először azt, hogy
szükségesek a folyamatos szakember találkozók, hogy legyen alkalom a
tapasztalatcserére ami elvezetett egy regionális konferencia megszervezésének
gondolatához.
A konferenciák sikerét és a szakemberek igényét mutatja,
hogy már hatodik alkalommal szervezik a rendezvényt és változatlanul sok
résztvevővel, akik elsősorban a nyugat-dunántúli régió szakemberei, de az ország
más területéről is jelen vannak szociális ellátásban tevékenykedők.
Az évek
során olyan témák kerültek kiválasztásra, amelyek a szociális ellátás területén
dolgozó valamennyi szakember számára hatékony segítséget jelentettek a
mindennapokban. Így együttesen feldolgozhatták a krízishelyzetek témakörét,
megvitatták a foglalkozatáshoz kapcsolódó dilemmákat, új szabályozók
bevezetésének tapasztalatait, és arra is ráirányították a figyelmet, hogy bizony
a segítők is szorulhatnak segítségre.
Az egyes tanácskozásokon országosan és
nemzetközileg is elismert szakemberek előadásai kínáltak lehetőséget az
ismeretek bővítésre. A kiscsoportos munkák pedig a gyakorlati tapasztalatok
feldolgozásának adtak teret.
A jelenlegi létszámból is jól látható, hogy
Önök is fontosnak tartják ezt a szakmai tanácskozást, ami már egy tanácskozás
sorozattá nőtte ki magát és egyértelműen szükséges a jövőben is folytatni.
emelte ki a polgármester.
A mai tanácskozás témája a rehabilitáció és reszocializáció a gyakorlat
tükrében. A téma nem kisebb jelentőségű, mint a korábbi években
felsorakoztatottak. A rehabilitáció terén számos szabályozóban, eljárásban
történt változás, amely kihívás elé állítja a szakembereket, ezért kiemelten
kell foglalkozni a kérdéskörrel.
Külön hangsúlyt kapott az alkoholbetegek
rehabilitációjának lehetősége és a mozgásszervi megbetegedések esetén lehetséges
teendők, korszerű eljárások megismerése. Fő célkitűzés volt, hogy minden
résztvevő találjon számára jól hasznosítható ismeretanyagot a konferencia
programjában. E jelentős témakörben próbál eligazodást, segítséget nyújtani a
mai nap.
2008. július 1-től a két intézmény még szorosabbra fogta
együttműködését azáltal is, hogy elnyerte a Nyugat-dunántúli Regionális
Szociális Módszertani Központ feladatainak ellátására kiírt pályázatot. Az
Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény gesztorszervezetként három
konzorciumi partnerrel közösen fogja megvalósítani a pályázatban is bemutatott
szakmai programot.
Ebben egyik partnere a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat. Azt
kívánom Önöknek, hogy legyen eredményes ez a közös együttműködés, a
tapasztalatcsere, s a mentálhigiénés ellátás erősödjék az önök szakmai
műhelymunkájának köszönhetően. zárta a polgármester.(Forrás:Győr.hu)
| |