Bekerülni ma már nem nehéz a felsőoktatásba.
A tandíjak és költségek azonban durván szelektálnak, ki maradhat bent és ki kényszerül gazdasági okok miatt elhagyni az egyetemet.
"Magyar Nemzet: minden jelentkezőt felvettek az egyetemekreGyakorlatilag mindenkiből egyetemista lett, aki idén felvételizett - írta a
keddi Magyar Nemzet.
Az ok: a jelentkezéskor még érvényben volt a tandíjörvény,
így csak az mert felvételizni, aki vállalni tudta a költségeket.
Így elmaradt a
szelekció, ami a felsőoktatás színvonalának drámai eséséhez és a diploma
elértéktelenedéséhez vezethet - olvasható a lapban.
Ellentétben az oktatási
tárca korábbi várakozásaival, nem tízezer, hanem csaknem tizennégyezer diák
került be az augusztusi pótfelvételik során az egyetemekre és főiskolákra,
ami
azt jelenti, hogy idén a felsőoktatásba jelentkezők 99 százaléka felvételt nyert
valahova - mutat rá a Magyar Nemzet cikke a minisztériumnak a lap kérésére
rendelkezésre bocsátott adatai alapján.
A rendes felvételi eljárásban ugyanis több mint 81 ezer fiatalt vettek fel, a
pótfelvételik során
pedig 13.667 diákkal bővült a hallgatók névsora, vagyis a 96
ezer jelentkezőből 95 ezer felvételt nyert valahova.
Megdöbbentő, hogy a pótfelvételik során sem tudták feltölteni az ingyenes
férőhelyeket: a meghirdetett 1500 mesterképzési férőhelyből 1200-ra, a négyezer
ingyenes felsőfokú szakképzés alig hatvan százalékára, 2500 helyre vettek fel
hallgatókat - írta a Magyar Nemzet."(Forrás:MTI)
|