Vízkészletek privatizációja a terítéken?
Az Élőlánc Magyarországért egy magyarországi párt, „ökopártként” az ökológia értékeit képviseli.
Létrejötte óta tevékenységével, akcióival,
állásfoglalásaival fellépett és több ízben civil összefogást kezdeményezett
egyebek közt a genetikailag módosított szervezetek terjedése, a természeti és
épített környezet rombolása, számos – köztük budapesti belvárosi –
környezetpusztító beruházás, vagy azok terve, a határon átnyúló
környezetszennyezések ellen, továbbá például a vasútvonalak, a kisiskolák, a
közvagyon védelmében – a részvétel.
Már az OPNI budapesti bezárásakor hallatták hangjukat.
Új jelentős veszély bontakozik ki a magyar lakosságra nézve.
A jelenlegi öt regionális vízművet két vállalatcsoportba szervezné a Magyar
Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., majd az Új tulajdonosi programban tőzsdére vinnék
őket.
Hírek megerősítik a Magyar Nemzet azon
információját, hogy a kezdeményező, az MNV ügyvezető igazgatója, Kamarás Zoltán
levelében kéri a Duna Menti Regionális
Vízmű vezetőjét, hogy vegyék napirendre a társaság átalakítását.
Száraz Gábor,
az MNV szóvivője korábban hivatalosan cáfolta az értesülést.
A HÍR TV-ben dr. Lányi András elmondta, hazaárulás a stratégiai nemzeti vagyon a vízkészlet privatizálása.
| |