Mint mindenki más mi is nehezen kezdtük a beilleszkedést, egy teljesen
új közösségbe. Nekünk is sok mindenkinek kellett megfelelnünk. Tanárainknak,
új osztálytársainknak és a „végzős diáktársainknak”. Az első hónap volt a legnehezebb…
Szeptemberben már nem a megszokott helyen folytattuk tanulmányainkat.
Vége lett az általános iskola hosszú és megszokott éveinek. Az iskola más
környezete mellett hozzá kellett szoknunk ahhoz is, hogy a szülőktől
függetlenül, egy teljesen más társaságban kell élnünk egy új helyen, a Móricz
Zsigmond Kollégiumban. Itt már nem tehetjük mindig azt, amit szeretnénk, mert a
szabályokhoz és a minket körülvevő diáktársainkhoz is kell alkalmazkodnunk.
Hozzá kellett szoknunk, hogy a zuhanyzót nem csak mi használjuk, az ebédnél,
vacsoránál nem csak mi vagyunk éhesek. Ezek a dolgok egyszerűnek tűnnek, de
igazából nem is volt könnyű megszokni őket. Eddig iskola után mindig hazatérhettünk,
és mi oszthattuk be a tanulásra, szabadidőre szánt időnket. Itt részt kell vennünk
a kötelező három órás szilenciumon, és a kimenőnk is az esti és reggeli aktív
takarításunktól függ. Ezek olyan (kis) szabályok, amelyek egy közösség
működéséhez nélkülözhetetlenek, de nehéz volt őket elsajátítanunk.
Nehéz volt elhagyni az otthoni ízeket, amelyeket már régóta
megszoktunk. Bár a konyhai dolgozók gondoskodnak arról, hogy naponta finomabbnál finomabb ételek
kerüljenek az asztalra, de nekünk az otthoni ízek az igaziak…
Volt számtalan rendezvény, ami pozitív hatással volt a kollégiumról
alkotott véleményünkre. A szórakoztató Móriczka avató, a színvonalas karácsonyi
műsor, a Retro party, a tavaszköszöntő. Ezek olyan „bulik” voltak, amelyek
segítettek bennünket abban, hogy megismerkedjünk társainkkal, a közösséget
összekovácsolják.
Bár még ez az egy év is kevés volt ahhoz, hogy igazán véleményt
alkossunk egymásról, de elegendő ahhoz, hogy elmondhassuk nem választottunk
rosszul, amikor ide jöttünk Sárospatakra. Nagyon sokat szórakoztunk,
mosolyogtunk, de azért dolgoztunk is. A kollégiumba lehet, hogy vasárnap
esténkét nem volt könnyű a visszautazás, de ha otthon maradunk lehet, hogy
unatkoztunk volna – mert itt mindig történik valami-...
Ezentúl a kollégiumnak már a második otthonunk, és remélem, hogy
még négy felejthetetlen évet fogunk eltölteni itt, együtt! :)
