Az Alkotmánybíróság a rendelet alkotmányellenességének megállapításánál kizárólag az indítványozók által felvetett jogforrástani kifogásokat vizsgálta. Döntésénél arra hivatkozott: „A törvényhozó az Mt.-ben általános jellegű felhatalmazást adott”, azonban „E szabályozás alapján tisztázatlan, beazonosíthatatlan mind a felhatalmazás jogosultja, de a szabályozási tárgykörök is, mert a törvényi felhatalmazásból nem derül ki az sem, hogy jogszabályban mennyivel rövidebb teljes munkaidő írható elő, illetve, hogy az egészségi ártalom, vagy veszély kizárása érdekében a munkaidőt érintően milyen egyéb korlátozások alkalmazhatók….”
Az Alkotmánybíróság a rendeletet 2008. június 30.-i hatállyal semmisítette meg, ezáltal biztosítani kívánta, „hogy a jogalkotónak elegendő idő álljon rendelkezésre az alkotmányos szabályozás kialakításához”.
A rendelet megsemmisítése döntően a vegyipar és a kohászat munkavállalóit és munkáltatóit érinti, de más ágazatok (bányászat, építőanyag-ipar, nyomdaipar stb.) is érintettek.
Egy közel két évtizede megoldatlan probléma és konfliktus-forrás rendezésére alig több mint 3 hónap áll rendelkezésre.
A vegyipari munkavállalók képviseletében a VDSZ elnöksége megdöbbenéssel fogadta az Alkotmánybíróság döntését, és állásfoglalásában kezdeményezte: 2008. június 30.-ig szülessen olyan törvényi szabályozás, amely biztosítja az egészségre ártalmas, és veszélyes munkakörökben dolgozók munkaidő kedvezményét. Felkérte a kormányt, hogy soron kívül készüljön e tárgyban OÉT előterjesztés.
Meyer Róbertné ÁPB titkár
|