Minden gyermek hosszú tanulási folyamaton megy keresztül születésétől egészen felnőttkoráig. Ennek látványosabb oldala amikor felemeli a fejét, oldalra fordul, felül, feláll, elindul.... utána persze megtanul beszélni, szobatisztává válik, olvas, ír... és még sorolhatnánk. Eközben mi, szülők végig ott vagyunk mellettük, és segítünk a fejlődési folyamatban. Igyekszünk a lehető legjobban helytállni, és a megfelelő módon segíteni. Biztatjuk, hogy szerezzen tapasztalatokat, amelyek a későbbiek során a segítségére lehetnek a fejlődés következő lépcsőfokán.

Kevésbé látványos, de nem kevésbé fontos, hogy gyermekünk mindeközben érzelmileg is fejlődik, újabb és újabb, addig nem tapasztalt érzésekkel találja szembe magát, amelyekkel meg kell ismerkednie, meg kell tanulnia kezelni őket. Az, hogy ebben is a segítségére legyünk, ugyanolyan fontos, mint, hogy fogjuk a kezét az első bizonytalan lépéseknél. Az érzelmek tanulása életre szóló folyamat, amelynek nincs végállomása, felnőttként is tapasztalunk meg új, addig ismeretlen, és egyre összetettebb érzéseket, mint a gyermekünk születése, az elválás vagy esetleg a gyász fájdalma. Ezeket néha felnőttként is nehéz átélni, feldolgozni, érthető hát, hogy gyermekünknek is szüksége van ránk, amikor először – sőt, még amikor sokadjára is – találkozik egy új élethelyzet keltette érzésekkel.

A feladatunk tehát, amely gyermekünk születésével veszi kezdetét, hogy buzdítsuk, hogy élje át és élje meg az érzéseit, imerje meg és ismerje fel valamint, hogy kezelni is tudja őket, hogy később ez a tudás a segítségére lehessen az élet hozta szituációk bármelyikében. Hogyan tudunk segíteni? Hagyjuk, hogy gyermekünk kifejezze az érzéseit, vegyük őt komolyan, és ne gondoljuk, hogy csak mert mi felnőttek vagyunk, nálunk van az igazság, és jobban tudjuk, mire van szüksége, mint ő maga. Vegyük figyelembe ugyanakkor, hogy minden gyermek más, és azonos üzenetre akár egy családon belül élő gyerekeknél is eltérő válaszokat kaphatunk.

Hallgassuk teljes figyelemmel, ne foglalkozzunk mással, amikor beszélgetünk vele, így érezni fogja, hogy amit mond, valóban fontos a számunkra. Nem kell kérdéseket feltennünk, vagy tanácsokat adnunk, csak hagyjuk, hadd meséljen magától, magáról.  A „tudok egyszerre mosogatni és rád figyelni” nem a legmegfelelőbb hozzállás a részünkről...

Ha úgy érezzük, mégis valamilyen visszajelzést vár tőlünk, egy-két egyszerű szó, mint „hmm”, „értem” is elegendő lehet.

Szintén segíthetünk, ha megnevezzük azt az érzést, amelyet gyermekünk átél éppen. Számára új, ismeretlen helyzetben megnyugtató lehet, ha valaki meghatározza, mit is érez valójában. (Ne féljünk a tévedés lehetőségétől, ha tévednénk, gyermekünk helyre fog igazízani bennünket...) Később, erre építve maga is fel tudja ismerni ezt az érzést, összekötve azt, amit érez, azzal, amit tőlünk hallott, és így könnyebben fordul a helyzet megoldása felé.

„Hannáék elköltöznek, és ő a legjobb barátnőm!” – „ Egy barát elvesztése fájdalmas lehet számodra.”

Nem szükséges hosszas magyarázatba kezdenünk, a tény, hogy megértettük az adott szituációban az érzéseit, megnyugtatólag tud hatni további érvelés nélkül is, természetesen, ha gyermekünk tovább szövi a beszélgetés fonalát, haladjunk vele és bátorítsuk továbbra is érzelmeinek kifejezésére.

Egyes gyerekeknél remekül beválik, ha képzeletben teljesítjük a kívánságaikat. Van, hogy már annak megtapasztalása, hogy valaki felismeri, mennyire szeretnénk valamit, vagy vágyunk valamire, segít az érzést könnyebbé, elviselhetőbbé tenni. „ Tudom menniyre szeretnél most fagyit enni. Bárcsak idevarázsolhatnám neked a legnagyobb gombóc fagyit!”

Amennyiben a fentiek felkeltették az érdeklődését, a kommunikációs szülői tréningről bővebb információ a 20/2608903-as telefonszámon, vagy a beszeljugy@gmail.com címen kapható. Weboldalunk: www.beszeljugy.hu

 www.csaladi.hirnok.hu

Publikálta null