Szülő-gyerek kommunikáció
Hogyan dicsérjünk?

A dicséret mindig hálás téma. Azt gondoljuk, hogy ezen nincs mit tanulni, hiszen dicsérni mindenki tud. A tréningeken részt vevők legnagyobb része azonban megdöbben a dicséretről szóló foglalkozásokon. Na, de ne szaladjunk ennyire előre...

A dicséret szerepe kiemelkedően fontos a kommunikációban, különösen igaz ez a gyermekünkkel való kapcsolatunk esetén. Hiszen mindazzal, amit gyermekünk viselkedésében pozitívan megerősítünk, az énképének, önbecsülésének alapköveit rakjuk le, ezért nem mindegy, hogyan tesszük mindezt. Tegyük hozzá, hogy meglehetősen ritkán dicsérünk. Míg kisgyermekkorban minden az önállóság felé tett lépést nagy örömmel és sok dicsérettel fogadunk, idővel az elvárások növekedésével valahogy természetessé válik, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell, és nem dicsérünk az elvégzett feladatokért. Pedig sokkal jobb lenne, ha megtennénk, ha gyakrabban dicsérnénk, és kevesebb időt szánnánk az el nem végzett dolgok feletti hangos méltatlankodásra.

Általában azt látjuk, halljuk, hogy dicsérni mindenki tud, az a legkönnyebb. De tudunk-e jól dicsérni, hogy az, amit el szeretnénk juttatni a másik félhez, valóban el is jusson oda? Van, hogy a legjobb szándékkal elhangzó dicséret is más reakciót vált ki, mint szeretnénk. Kételkedhetünk a dicséret őszinteségében, ha valami általunk csekély erőfeszítést igénylő cselekvésünket magasztalja, vagy azonnali elhárításhoz is vezethet, esetleg ijesztőnek érezhetjük, vagy valami hátsó szándékot feltételezhetünk a dicsérő szavak mögött. Ilyenkor kétségkívül mellé talál a dicséret „feladója”, ez pedig a gyerek-szülő viszonyban is okozhat nehéz perceket.

Vegyünk egy egyszerű példát. A gyermekünk leteszi elénk a legújabb alkotását, és a véleményünkre kíváncsi. Milyen szavak jutnak először eszünkbe? Remek, nagyszerű, szép, csodás, ügyes... sorolhatnánk. Mindegyik ismerős, ugye? Mégis előfordul, hogy bármennyire is igyekszünk magasztalni az adott alkotást – legyen az kockatorony, papír sótartó, vagy egy rajz a Mikulásnak –, valahogy minden kimondott szóval messzebb kerülünk a céltól. A gyermekünk nem elégedett azzal, amit hallott, mi pedig újra és újra keressük a megfelelő szavakat a méltatásra, hiába. Miért is van ez így?

A jó dicséret nem minősít, vagy értékel. Nem a „fantasztikus”, vagy a „nagyszerű” kifejezés okozza a nagyobb örömet, hanem a tény, hogy a szülő odafigyel az esetleges apró részletekre és leírja azokat. „Nagyon tetszik, hogy a torony egyik oldalán csak kék kockákat használtál.” „Milyen élethűen rajzoltad le a házat, a Mikulás így biztosan megtalálja!”

Amennyiben leírtuk, amit látunk, és azt, hogy ezt milyen nagyra értékeljük, gyermekünk levonja a következtetést, és megdicséri önmagát is. „Remek tornyokat építek. Jól használom a színeket!” „Segítettem, hogy a Mikulás könnyebben megtalálja a házunkat!”
A fentieket kiegészíthetjük azzal, ha a leírást egy-két olyan szóval egészítjük ki, amellyel összefoglaljuk a dicséretre méltó viselkedést. „Azt ígérted, hogy este 6-ra itthon leszel, és itt is vagy. Ez aztán pontosság!” Nem esik nehezünkre, a gyermekünknek pedig biztosan jó érzés, ha ehhez hasonló esetekben megerősítjük a pozitív magatartást. Hosszú távon mindenkinek csak jót teszünk vele.

Amennyiben a fentiek felkeltették az érdeklődését, a kommunikációs szülői tréningről bővebb információ a www.ertsunkszot.hu honlapon, a 06-20-260-8903-as telefonszámon, vagy az info@ertsunkszot.hu  e-mail címen kapható.