Megkezdõdött az új tanév és megteltek az óvodák is. A szülõk közül sokan megkönnyebbültek, hiszen a hosszú nyári szünet sokaknál elhelyezési gondokat okozott. Ám az õszi életmódváltás megviseli még azokat a gyerekeket is, akik nem most kezdik az iskolát, óvodát. Bimbó Zoltánné, mentálhigiénés szakemberrel készült beszélgetésem elgondolkoztató és megdöbbentõ adatokkal szolgál:

– Bizony nagy a váltás, az alkalmazkodási terhelés, a stressz a kicsiknél. A tanévet „iskolaérett” gyerekek kezdik, ám készült egy magyar felmérés: a vélelmezetten iskolába való gyerekek között akár 3 évnyi eltérés is lehet, aszerint vizsgálva, hogy milyen az iskolai beilleszkedéshez, a sikeres tanuláshoz szükséges szociális, értelmi érettségük. Így semmiképp nem mondhatjuk ki, hogy az iskolát kezdõ nebulók azonos képességûek! Kiemelném, hogy ez nem csak az „elhanyagoltabb” nevelésû gyerekekre vonatkozik. Sok szülõ állandó elfoglaltságot keres: szakkörök, nyelvórák, táborok stb. Az ingerekkel folyton bombázott kicsik pszichés rendszerében gyakran nincs elég idõ, a különbözõ – nagy mennyiségû, gyors és nem a koruknak, befogadó / feldolgozó képességüknek megfelelõ – információk raktározására feldolgozására. Ez zavart okozhat a kreativitás, a világ megismerése terén! Az elsõ 5-6 évben ugyanis „csak” az õt körülvevõ dolgokat kell megismerje – a fizikai, szociális környezet milyenségét, saját intrapszichés világát – épp elég megismerni valót, ingert jelentenek ezek is. A szabad játék pedig, a gyerek számára az a legoptimálisabb tevékenység, amelynek során a saját tempójában összegyûjtött ismereteket, összefüggéseket, hatásokat feldolgozza. Az állandó, gyors, nagy mennyiségû, feladat jellegû inger és akció viszont megterhelõ, pont a helyes fejlõdést gátolja!

– Sok szülõ érzi, hogy túl sokat követel az iskola. Valószínûleg ezért is próbálják „mesterségesen” fejleszteni a gyermeküket, hogy a megfelelési kényszernek eleget tegyenek!

– Az iskola követelményei pl. abban, hogy „karácsonyra az elsõsök már olvassanak” károsak! Hová szaladunk, hova sietünk? Az a gyerek, akit az elsõ félévben „megtanítanak” olvasni, lehet, egész életében sem szereti meg a könyveket. Az olvasás elmélyítése hosszas, nehéz feladat. Ilyen követelményekkel sok lurkó inkább csõdtömegnek érzi magát, s nem büszke iskolásnak.   

Az elsõ néhány évben az alapokat kellene lerakni, nem a maximumot elérni, elvárni. Idõt kellene hagyni a koncentrálásra, a tudás elmélyítésére és teret adni az egyéni haladásra, a kreativitásuk kibontakoztatására. A fõ cél az intézmények nevelésében az kellene, hogy legyen, hogy egészséges, harmonikus fejlõdést biztosítsanak a gyerekeknek. Nem mindegy, hogy milyen belsõ károsodások keletkeznek, milyen „árat” fizet a fejlõdõ gyermeki személyiség, a kapacitását messze meghaladó teljesítményhajszában!

– Én azt vettem észre, hogy sok tanár azt szereti, ha a gyerekek tökéletesen egyformák!

– Minden tanulónak van erõsebb és gyengébb képessége. Amiben jó, azt meg kellene találni és erõsíteni. Amiben pedig gyengébb, azt el kellene fogadni, majd arról a szintrõl, abban a tempóban kellene õt „fölhozni”, ami a belsõ kapacitását nem összetöri, hanem növeli, lépésrõl-lépésre. Olyan nincs, hogy mindenben kiemelkedõ egy gyerek, mint ahogy olyan sincs, hogy mindenben rossz. Az elsõ négy év arra való, hogy a gyereket megtanítsák tanulni. Ehelyett, akinek valamivel rosszabbak az eredményei – mert az õ érettségéhez képest túl magasak az elvárások –, arra rögtön ráragasztják a „lusta, tudna, ha akarna, figyelmetlen” címkéket. Talán a szükségesnél többen kapják meg a „tanulási zavar, hiperaktivitás, diszlexiás” stb. diagnózisokat is, mint kellene.

– Az iskolával szembemenni egy szülõnek sem sikerült még. Mit tehetünk azért, hogy a gyerekünk ne szorongjon az elvárások és a teljesítménykényszer miatt?

– Az iskola értékel valamilyen módon. Magunk is legyünk tárgyilagosak gyermekünkkel, de soha ne feledjük, a szülõ dolga gyermeke elfogadása, szeretete, támogatása. A szülõ számára is fontos a jó iskolai teljesítmény, de még fontosabb, hogy gyermeke pszichésen egészséges maradjon. Önértékelése, önbecsülése, személyisége ne torzuljon, ne kelljen szomatikus tüneteket megjelenítsen, ne betegedjen bele ebbe az egészbe. Nekünk ismerni, tudni kell gyermekünk értékeit és gyengéit. Próbáljuk a pozitív oldalról nézni az eredményeket, és a problémákat ne kudarcnak, hanem megoldandó feladatnak tekintsük. Éreztessük a kicsivel, hogy mi megértjük, mellette vagyunk és elfogadjuk a gyengéivel együtt. Fordítsunk idõt arra, hogy építsük önbizalmát, önbecsülését. Egészséges lelkületû EMBERT neveljünk, ne stresszes, megkeseredett „kisöreget”. Napi 8-9 órát dolgoznak keményen, ebben segítsük szülõként õket szeretetünkkel.