Az sem érti, aki kitalálta

Javában tombol a nyár, s nem kímélnek minket aa viharok, jégesők, a válság, az áremeléshullám és a politikai csatározások sem… Júliustól emelkedett az Áfa, amely – a maga átlagos 5 százalékával – lassan észrevétlen növekedés az elmúlt időszak mindennapi emeléseihez képest. Bevallom, az előző Áfa változást sem értettem, hiszen például a luxuscikkek olcsóbbak lettek, de a mindennapi élelmiszerek ára emelkedett. Na, de ne is merüljünk ebbe bele. Szerintem az sem érti, aki kitalálta. Azért elgondolkodtató, hogy ki és mi alapján állíja össze ezeket, mert az tuti, hogy még jobban megbonyolították az amúgy sem egyszerű rendet. A napokban láttam a tévében egy szakembert nyilatkozni, aki többek között azt mutatta be, hogy a pattogtatni való és a már kipattogtatott kukorica között is Áfa különbség van – és ez csak egy a sok közül.

Szerintem, ha meghirdetnék a bürokrácia nagyhatalom versenyt, hazánk atuti befutó lenne. Azt sem tartom kizártnak, hogy csúcson lennénk egy adózási, illetve adózás-bonyolítási küzdelemben, de megkockáztatom, hogy top-on lennénk a díjfizetés bonyolítási mérkőzésben is. Szemlesütve vallom be, hogy időnként már magam sem tudom mit, miért kell fizetnem. A havi, rezsi számláknál sem egyszerű kideríteni, bár áprilistól törvény kötelez több szolgáltatót, hogy világos, érthető módon jelenítsék meg a számlán energiafogyasztásunkat – ennek ellenére, továbbra sincs egyszerű dolgunk. Vállalkozóként, havonta fizetek különböző – könyvelőnk által kiszámolt – járulékokat. Összesen legalább tíz különböző számlára, amelyek mindegyike az APEH-nál ér célba. Ez mellett időnként az önkormányzatnak is küldök egy kis pénzt vállalkozóként és magánemberként is. Folyatathatnám a sort tovább, de összerakva az éves fizetnivalókat és azok kavalkádját, valószínűleg gyógykezelés lenne a vége.

Az illetékek, átírások és hasonló hivatali megoldásoknál is némi túlzást aérzékelek. A közelmúltban rávitt a kényszer egy használt utánfutó vásárlására. Elfelejtettem, hol és mikor élek, így abban a hitben voltam, hogy bemegyek az okmányirodába, kifizetem az illetékes és hurrá… Az nem lepett meg, hogy az iroda két hét múlva állt velem szóba, hiszen van ennél hosszabb várakozási idő is. Kezembe nyomtak két csekket, amelyből az egyik 9 ezer forintos vagyonszerzési illetékre szólt – mitől lettem vagyonos? Leesett az állam, amikor kiderült, hogy kötelező biztosításra is szükség van (minek, hiszen autó nélkül nem megy és arra is kötelező). Az újabb meglepetés akkor ért, amikor újabb tizenegynéhány ezer forintot fizettem eredetiség vizsgálatért… Végül, egy fél utánfutó árát kifizetve, kezembe kaptam a kis papírost és már annak is örültem, hogy nem kellett zöldkártyát készíttetni (min lehet manapság csodálkozni…).

Nem merülnék jobban bele napjaink adóhalmozó és bürokratikus arengetegébe, mert menthetetlenül politizálással vádolnának, bár a magam részéről továbbra is annak a híve vagyok, hogy bárki lehet pártosan és pártatlanul is hülye. Ha valami értelmetlen, akkor mindegy, hogy milyen oldalról nézzük, a végeredmény ugyanaz. Azt egy pillanatig sem vonom kétségbe, hogy kell adózni és egyéb költségeket fizetni, illetve léteznek adminisztrációs feladatok, de szerintem mindent meg lehet oldani egyszerűen is…