A képviselők módosították a 2009. évi költségvetést, mert forrásokat kellett átcsoportosítani a 24 tantermes iskola bútorainak közbeszerzéséhez, illetve az uszoda és sportcsarnok beruházás befejező munkálataihoz.
Módosították az önkormányzati tulajdonban álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó rendeletet.
Meghatározták, hogy a budaörsi köztemetőben milyen növények telepíthetők.
A jövőben a lakótelepi lakások mellett a hagyományos technológiákkal épült lakóépületekben élők is pályázhatnak olyan energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésre, amely megújuló energiaforrásokkal történik és ténylegesen mérhető energia megtakarításhoz vezet. A 150 négyzetméter alapterületnél nagyobb lakások tulajdonosainak olyan módon adják a támogatást, hogy azt levonhassák az építményadójukból. Az idei költségvetésben 60 millió forint szerepel erre a célra.
Támogatták a Régiségbúvár Egyesület kérelmét, amelyben 973 ezer forintot kértek határon túli gyerekek nyári táboroztatására. Még négy évvel ezelőtt, az ENSZ kérésére fogadott Budaörs Bosznia-Hercegovinából fiatalokat. Azóta rendszeressé vált ez az üdültetés. A nyári táborban azonban mellettük Budaörs testvérvárosaiból is érkeznek gyerekek.
A Karizma Alapítvány katolikus család-tábor megszervezéséhez 200 ezer forintot kapott.
A Dél-Budai Görögkatolikus Egyházközségnek 150 ezer forintos támogatást biztosítottak.
= Elfogadták a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2008. évi beszámolóját.
Meghosszabbították a Magyar Posta Zrt-vel kötött bérleti szerződést, amely a Kismartoni u. 45. szám alatti helyiségre vonatkozik.
Újabb intézményi felújítási pályázaton indulhat el az önkormányzat, amelyhez biztosították a szükséges önrészt, 28 millió 237 ezer forintot. Ha elnyerik a támogatást, akkor több tízmillió forintból újulhat meg a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola ebédlője, a tornaterem udvari bejárata, valamint a homlokzati részek.
A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő Zrt. felügyelő bizottságába Tamás Ervint, a BTG Kft. ügyvezető igazgatóját delegálták. Itt korábban is a BTG korábbi vezetője képviselte a várost.
Nem támogatták azt a listát, amelyben újabb térfelügyeleti kamerák kihelyezésére tett javaslatot a budaörsi rendőrkapitány. Bár a képviselők nem vitatták, hogy szakmailag indokolt a rendőrség által megjelölt 9 helyszín, ám többen úgy vélték, hogy más fontos helyszínek is vannak a városban, ahol szükség lenne kamerák elhelyezésére. Ezért, egyhangúan elfogadták azt a javaslatot, hogy dr. Vándor András, a közbiztonsági bizottság elnöke visszakérje az előterjesztést.
Elvi hozzájárulását adta a testület a Hegyalja köz szennyvízcsatorna létesítésére létrehozandó társulat megalakulásához.
Megválasztották a közoktatási és művelődési bizottság új tagját, Kosiba Gyulát.
Támogatták a Vivace Majorett csoport kérelmét, amelyben 1 millió 200 ezer forintot szerettek volna kapni egy külföldi fesztiválon való részvételhez.
Valamivel több, mint 17 millió forintnyi önrészt szavazott meg a testület ahhoz, hogy a város elindulhasson egy kerékpárút építési pályázaton.
Három millió forinttal járul hozzá az önkormányzat a törökbálinti tűzoltó laktanya felújításához, mivel riasztás esetén az ottani tűzoltók jönnek Budaörsre is.
Ugyancsak jóváhagyták, hogy a 24 tantermes iskola tartalékkerete felhasználható legyen a pótmunkák elvégzésének finanszírozására.
Budaörsi Hírnök