Közös családi nyaralásra egyre kevesebb pénz jut, meg aztán különben se lehet az egész nyarat (mintegy tizenegy hetet!) a Balcsinál, vagy valamelyik „kimondhatatlanul” neves horvát nyaralószigeten átvészelni. Maradnak tehát a többnyire igen gyümölcsöző, ám a többség számára elérhetetlen nyári táborok, esetleg a hasznos időtöltés helyett inkább csupán időölésre alkalmas tömegnapközik, netán egy lekvárbefőzős-piacrajárós „szabadság” a jó öreg nagyinál. Ugyanakkor ne feledjük: még ez utóbbiak is arannyal érnek fel, ha komolyan fenyeget a veszély: társaság helyett a játszótér magánya és a nyakba akasztott lakáskulcs vár a gyerekre.
Hogy mennyire fontos problémáról van szó, az is mutatja, hogy különböző pedagógus-szervezetek és gyermekvédő egyesületek évről-évre felvetik a rövidebb nyári szünet javaslatát. Azok a gyerekek ugyanis, akik módosabb társaikkal ellentétben végigunatkozzák a nyarat, nem csupán élményekkel lesznek szegényebbek. Tapasztalatok szerint a „kulcsos” gyerekeknek komoly hátrányt jelent, hogy képességfejlesztés helyett hónapokig csak céltalanul lődörögnek.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szülők esetenként nem csupán a helyi önkormányzatok által kötelezően szervezett napközis táborokra, hanem a különböző civil szervezetek, alapítványok által verbuvált foglalkozásokra, programsorozatokra is támaszkodhatnak. Ezek, azzal együtt, hogy általában tartalmas időtöltést kínálnak megfizethető áron, sokszor a segítségre szoruló családok közvetlen közelében találhatók.
Budaörsön és környékén kutakodtunk, amikor egy nem mindennapi „hiperaktív” szerveződésre bukkantunk. A 2001-ben alakult Régiségbúvár Ifjúsági és Kulturális Egyesület – mint azt neve is mutatja – azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse kulturális örökségünk és hagyományaink megőrzését, illetve megismertetését, kimondottan az ifjúságra koncentrálva. Ezért az egyesület egész évben számos oktatási, kulturális, sport és szabadidős programot szervez elsősorban Budaörs körzetében. Ezek között régészeti, történelmi, képző- és iparművészeti, néprajzi és helytörténeti tárgyú előadások éppúgy megtalálhatók, mint kiállítások, nyári táborok, hétvégi és tanítás utáni szakkörök, illetve „interaktív” történelemórák, játszóházak, iskolai versenyek bonyolítása.
Az egyesület „fennhatósága” alá tartozik a budaörsi Városi Régészeti Kiállítás, valamint a Csiki Pihenőkert, így a Régiségbúvároknak számos lehetőségük van a környékbeli gyerkőcök kedvében járni. Állandó programjaik mellett idén többek között jurtafalvas íjásztábort, vadnyugati indiánkalandokat, valamint igazi múmiavadászatot is hirdetnek.
További információk az egyesületről, valamint a táborok, foglalkozások programjáról a www.regisegbuvaregyesulet.hu oldalon található.
Nagy András (Budaörsi Hírnök)