Végre itt a nyár, meleg az idő, s bár előttünk áll még
egy EP-választás, továbbá a hónap derekáig ülésezik a parlament is, azért
minden jel szerint közeleg a zavartalan szünidei szezon. Két dolog azonban már
idény előtt biztos. Egy, lesz mit kipihennünk. Kettő, a válság sokunkat
kényszerít arra, hogy feladjuk esetleges luxusnyaralásról szövögetett álmainkat.
Mint arról a Hírnök már beszámolt, idén mind a globális,
mind pedig a hazai idegenforgalomban afféle kígyóuborka-szezon várható. Azért,
mert a vállalkozások, szervezetek, de az átlagjövedelemből élő családok is, az
utazási kiadásokat az elsők között faragják le, ha a beköszön a válság.
Előbbiek esetében ez céges bulik, csapatépítő tréningek, konferenciák,
utóbbiaknál gyakran a rég vágyott nyaralás feláldozásával jár.
Persze válság ide vagy oda, valamicske feltöltődésre
mégiscsak szükségünk van. Érthető hát, hogy a krízis közepette sem szívesen
mondunk le a jól megérdemelt vakációról, legfeljebb a pihenést igyekszünk
költséghatékonysággal ötvözni. Ám kérdés, hogyan kivitelezhető mindez. Nos,
olvasóink talán nem is gondolják, de a megoldás – szó szerint – itt fekszik
előttünk…
A nemzetközi turizmus viszszaesése kimondottan jót tehet a
hazai vendéglátásnak, hiszen ha nem telik méregdrága külföldi nyaralásra, akkor
egyre többen vélhetik úgy, nem is kell olyan messze caplatni egy kis
felüdülésért. Egy-egy közeli kiruccanást még most, júniusban sem késő nyélbe
ütni, hiszen nincs szükség hónapokkal előre lestoppolt szállodai szobára,
napokig tartó ácsorgás (meg az ezzel járó idegösszeomlás) fejében megszerezhető
vízumra, netán mindenfajta trópusi nyavalyák elleni védőoltásra, csupán egy
kevés utánajárásra, s persze némi anyagi ráfordításra. (Ez utóbbi azonban
korántsem a készpénz megfelelője, ugyanis a legtöbb munkavállaló által jól
ismert Üdülési Csekk számtalan célra felhasználható – még.)
Napokat lehet például tölteni azzal, hogy az átlapozzuk az
összes diszkont légitársaság kínálatát, vajon melyik európai világvárosba
tudunk a legolcsóbban reppenni, ám az igazság az, hogy a legkisebb
befektetéssel Magyarországról még mindig Budapestre juthatunk el… Amelyről
talán már el is felejtettük, hogy sem természeti, sem vizuális, de kulturális
adottságaiban sem marad el az európai átlagtól, sőt. Nincs abban semmi túlzás,
hogy fővárosunk minden szempontból kitűnő színtere lehet egy kellemes nyári
vakációnak.
Turistalátványosságból például annyi akad, hogy nézni is
tereh, így csupán annyit jegyzünk meg: az üdülési mellett betegszabadságot is
ki kell vennünk, ha mindet látni szeretnénk. Pattanjunk bringára és kerekezzük
be a város tüdejének alkotó Margitszigetet, szálljunk vízre és merüljünk bele a
kilenc Duna-híd, vagy a pesti-budai partszakasz lélegzetelállító képi világába,
esetleg induljunk lábbusszal a belvárosba, ahol egymást érik a történelmünket
megelevenítő építmények!
Ha fővárosi nyaralásunkat víz mellett képzeljük eltölteni,
akkor sem lehet okunk panaszra. Budapest 1934 óta hivatalosan is fürdőváros, mi
több, a világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával rendelkező metropolisza,
egyebek mellett számos szabadtéri strand és élményfürdő tulajdonosa.
Ha netán különleges kulturális csemegére éhezünk, csak arra
kell vigyáznunk, nehogy napszúrást kapjunk azon a temérdek szabadtéri
rendezvényen, amelynek Budapest nyaranta otthont ad. Mellesleg jó néhány
program díjmentesen kínálja magát. Gondoljunk csak a „Nyár a Lánchídon” címet viselő
hétvégi eseménysorozatra, amely ínycsiklandó lacikonyháival, csodás fellépőivel
immár évek óta lebilincseli a kilátogató közönséget, vagy a nem kevésbé kedvelt
Budapesti Tér-Film-Zene Fesztiválra, a főváros egész nyarat betöltő mozijára.
Akit pedig ez előzőek sem győztek volna meg, s továbbra is
nyakukba vennék a világot, emlékeztetőül álljon itt a modern magyar főváros
születésével egykorú utcadal két sora: „London is szép, Róma is szép, Párizsnak
is sok a híve, ám aki már Pesten is járt, mindig idehúz a szíve…”