Elszámolhatjuk a lakásfelújítást és -javítást is
Nem vicc, valóság! Lehet, hogy lassan már egy alig használt
papírzsepi után is különadót kell fizetnünk, ám jó öreg mosómasinánkra még
mindig számíthatunk. Vagyis számolhatunk. El.
Egy január óta érvényes törvény szerint ugyanis jövő évi
adóbevallásunkban már elszámolhatjuk a lakásfelújításra, illetve nagyobb
háztartási gépek karbantartására, javítására költött forintjainkat. Az
úgynevezett háztartási adókedvezménynek feltétele, hogy az igénybe vett
szolgáltatásokról hiteles igazolásunk legyen. Az áfás számlákat ezért már idén
érdemes félreraknunk, a kontó adatait ugyanis fel kell tüntetni a 2009. évről
szóló bevallásban.
Egyet azonban még a gyűjtögetés közben se felejtsünk el: a
kedvezmény mértéke a számlák bruttó értékének 30 százaléka, de összesen
legfeljebb 100 ezer forint lehet. Újjáépítésbe fogni tehát csak azért, hogy az
állami dézsmából lefaragjunk, aligha érdemes.
Ráadásul, mint kiderült, csak akkor nyújthatjuk be az egész
számlát az állambácsinak, ha egész évben nem keresünk 3,4 millió forintnál
többet. Ha igen, de fizetésünk nem éri el az évi 3,9 millát, részleges
jóváírásban még lehet részünk, de ha ennél is többet keresünk, egy fillér
támogatásra sem számíthatunk. Jó hír viszont, hogy egy adott háztartásban
mindenki igénybe veheti a kedvezményt, már ha megfelel a fenti
feltételeknek.
(Hírnök Magazin)
|