|
Magyar uszonyiszony?
Nyakunkon az ünnep, s lassan nem csak a karácsonyi ajándékok
összeállításán vagy a hangulathoz illő dekoráción kell gondolkoznunk, hanem
olyan „alapanyagok” beszerzésén is, mint a fenyőfa vagy az ünnepi menü
hozzávalói. Jézus születése alkalmából a magyar családok többsége valamilyen
halat – leginkább pontyot – is tesz asztalára, ám az ünnepek elmúltával gyorsan
elfelejti jó szokását.
Így nem csoda, hogy a
statisztikák szerint a világ talán legkevesebb halat fogyasztó nemzete vagyunk
a magunk átlag 3 kilogrammos egy főre jutó éves „pusztításával”. Csak
összehasonlításképp: az egész világot tekintve ez a mennyiség 20, az EU-t nézve
pedig majdnem 23 kiló!
Pedig ott, ahol az emberek asztalára rendszeresen kerül hal, jóval kevesebb a
szív- és érrendszeri megbetegedés, ráadásul az uszonyosok kedvező zsír-,
fehérje- és energiatartalmuk révén diétás étrendekbe is beilleszthetők. Ezen
kívül egyes vitaminokban (A, D, B1, B2) és ásványi anyagokban (vas, szelén,
cink, jód, kalcium) kivételesen gazdagok.
Kíváncsiak voltunk Vincefiné
Simon Tímea, az ismert dietetikus és táplálkozási szaktanácsadó véleményére is,
aki megerősítette, hogy hazánkban minimális a halfogyasztás. Kiemelte a tengeri
halak jelentőségét, mert azok olyan zsírsavakat (többek közt a híres omega3-at)
tartalmaznak, amelyek más húsban nem találhatóak meg, de fontos szerepet
játszanak a szívbetegségek megelőzésében.
Adódik a kérdés, mi lehet az oka
a magyar ember makacs uszonyiszonyának? Nincs kultúrája a halevésnek
Magyarországon? Nem ismerjük halainkat és elkészítési módjukat? Undorodunk
tőlük? Drágának találjuk őket? A dietetikus szerint sok összetevője van a
problémának, amelyben a felsorolt okok mindegyike közrejátszik. Szerinte a
halételek társadalmi elfogadásáért sokat tehetne a reklámszakma és a média.
Benke Laci bácsi, olimpiai bajnok
mesterséfünk persze szakácsszemmel látja a kérdést. Úgy véli, nem ismerjük
eléggé sem halainkat (a többség csupán a pontyig jut el), sem elkészítési
módjukat (rántott hal halászlével és vége). Persze – mint mondja –, az is
szomorú, hogy húsz évvel a rendszerváltás után az átlag magyar ünnepi menüt még
mindig a klasszikus húsleves rántott sertésszelettel, sült burgonyával jelenti.
Azt is sérelmezi, hogy nincs megfelelő felvilágosítás, miként kell elkészíteni
az egyes halételeket. Sokan attól félnek például, hogy a gyerekek torkán akad a
szálka. Ő ezért adja a halat saját unokáinak átpaszírozva, gombócban, amelyet
így azok már örömmel fogyasztanak.
Be kéne mutatni a médiában a
halak változatos elkészítési módjait, valamint nagy hangsúlyt kellene fektetni
az ifjúság nevelésére. Legyen az iskolai menzán legalább választási lehetőség a
halétel, és kezdődjön meg a fiatalok felvilágosítása, hogy nekik már
természetes legyen a halfogyasztás, hogy majd az ő gyermekeiknek is továbbadják
ezt a kultúrát – kínálja a megoldást Laci bácsi.
(Nagy András
Hírnök magazin)
|
